„A nyomtatott könyvkultúra vége számomra 1971 őszén kezdődött” – eleveníti fel Nógrádi Gábor a Librariuson, az „In memoriam Gutenberg - A nyomtatott könyvkultúra vége” című írásában. Így folytatódik visszaemlékezése: „Az úgynevezett SZOT iskola népművelő-könyvtár levelező tagozatán folytattam Debrecenben kezdett tanulmányaimat, és tanárnőnk (Gazsóné), talán az első órán megkérdezte: lehetségesnek tartjuk-e, hogy idővel eltűnnek a nyomtatott könyvek?”

Akkor ő, mint levelezős diák, azt válaszolta: igen!

Közel ötven év telt el azóta, és a nyomtatott könyv továbbra is jelen van, kultúránk megtörhetetlen része. Mégis: mennyi minden történt az elmúlt fél évszázadban a könyves világ centrumán és peremén. Csak annyit részemről, mint szintén egykori népművelő-könyvtár szakos, és szintén az egykori kiegészítő képzés részese: soha nem gondoltuk akkoriban, hogy a könyvromantika átalakul tudásmenedzsmentté, olvasás-marketinggé. Égő szavak, kiporciózott mondatok, letehetetlen fejezetek után kutattak az olvasók hajdan, a hetvenes években, nem a celeb-furfangok zagy-irodalmára, a felnőtteknek szóló gyerekmesékre (fantasy és más). Úgy vették és raktározták a könyvet az olvasók, mint a féltett kincseket. A szobákat belepték a falra szerelt könyvespolcok, kötetsorok között éltünk, vettünk levegőt.

A legfőbb tanulság mára azonban az: meg kell tanulni váltani a tartalom hordozók, egyszóval a könyves formák között. Elektronikus Thomas Mann? Legyen! Digitális Petőfi? Az sem rossz! Elektronikus népmese? Meg lehet szokni! E-book Nagy László? Miért is ne!

Aztán itt van a párhuzamos olvasás! Ezt is szóba kell hozni.

Elindul a felhasználó (ez a webes olvasó kényszeredetten használt neve) egy weblapról, csak úgy érdeklődésből adott téma iránt, majd rövidesen fennakad valamelyik kultúroldalon, mint a MEK, vagy a DIA, vagy valamelyik szerzői szájton. Kortárs költők, írók kopogtatnak be az ember életébe a képernyőről. És az olvasó mit tehet? Ajtót nyit, veszi a kijelzőről érkező regényeket, verseket. Ám nem külön-külön, mint dukálna, hanem egyben. Egyszer ezt, másszor azt: soha nincs vége a szövegfolyamnak. Bit-labirintus ez, nem lehet kitévedni az elektronikus könyv, digitális text túlságos kínálatából.

Mi lesz a könyv sorsa?

Gyakran teszik fel ezt a kérdést a médiumokban. A kicsengés általában az, hogy minden rendben van, hiszen veszik a print könyveket, dübörög a biznisz, nő a vásárlás. Én nem lennék ilyen nyugodt… Nem a könyvek miatt javaslok éberséget. Azzal minden rendben van. Az olvasók és kéretlen, vadnyugati mentoraik érdemelnének némileg több figyelmet, vannak nem tetsző folyamatok. Egyébként, ahogy visszaemlékszem, éppen az volt a baj a népművelő-könyvtár szakkal, hogy a könyv jövőjével szerettek volna foglalkozni, az egyszerűbb volt, mint az olvasó futurisztika. Akkor nem lehetett sok mindent, talán ezt se? Már nem tiszta előttem, sok volt a lelkesedés, főleg önmaguk iránt a résztvevőknek, a könyves dolgok néha háttérbe szorultak. Kivéve, ha látványos, egeket ostromló vitákat lehetett rendezni, éppen ilyesmikről, hogy mi lesz ha…?