E-könyv kalauz

Könyvkonnektor

Nőnap, 1790

Röpiratot adott ki a női nem politikai megbecsülése érdekében egy akkoriban neves költő, Pálóczi Horváth Ádám. Az egyébként remek XVIII. század végén, 1790-ben szólt ez a férfi a „Budán öszve gyült Rendekhez”. „A magyar asszonyok prókátorá”-nak nevezi magát a szerző. Felteszi a kérdést már az első mondatban:

Hasznot lehetne-e belőle tőbbet várni, mint kárt? ha az Asszonyok a’ Polgári közönséges Gyölekezetekbe be-botsáttatnának, ’s az Országos Tanátskozásokban is jelen lehetnének; nagyon gondos Kérdés… és külömböztetés nélkül nem is lehet reá felelni: lehet azomban úgy, hogy a’ Férjfiak’ elsőségéböl is semmit el-nem-von a’ felelet, ’s az Asszonyokat is némü-némü érzékeny őrömre gerjesztheti a’ Javallás.”

Miképp érvel Pálóczi? Véleménye szerint a két legfontosabb életkörben, a „Tudományban és a Hadi Virtusban” valóban kevés szerephez juthatnak a nők, bár sorol fel szép példákat arról, hogy a történelemben egyáltalán nem ritkák a „hadra termett és Tudományokra nézve is nagy hírt nevet érdemlett” asszonyok. Azon töpreng, hogyan alakult ki a nemi megkülönböztetés, pedig ”tudom azt, hogy maga a’ tisztelendö de babonás és mesés régiség, még az Isteni méltóságot is a’ Ferjfiaknak és Asszonyoknak egy formán osztogatta.”

Pletykás honanyák? A férfiak talán nem?

A költő, akit kortársai "szeretetre méltó kuruc"- nak bélyegeztek, kinyilvánította: a nők részvétele a politikai fórumokon csak hasznot hozhatna. Ismerteti, hogy a legfőbb ellenérv ilyenkor a férfiak részéről, hogy a nők nem tudnak titkot tartani. Így védekezik: „S hat a’ Férfiak mind némák-e? nem-is szükség ollyan Gyülekezetekbe sem Asszonyt, sem Férjfit a’ kinek oda-szollója nints, vagy reá nem tartozik, be-botsátani, a’ hol titkoson tanátskoznak. De a’ közönséges Gyülekezetekbe miért ne lehetnének jelen? alkalmatlanság vólna talám az-is, hogy némelly el-allyasodott indúlatuaknak maga-viselete meg nem egyezne az ollyan közönséges helyeknek Szentségével?” (Nem változnak az idők, ebből is látszik.)

paloczi.png

Kép: Pálóczi Horváth Ádám portréja Bikfalvi Koréh Zsigmond festményéről készült rézmetszet alapján 1791-ből

Anyanyelv - anyák nélkül?

Végül oda jut a szerző, hogy a legnagyobb hasznot a nők bekapcsolódásának az jelentené, hogy az anyák magyar nyelvet hallanának. Ez is ösztönözhetné őket, hogy továbbadják ezt a tudásukat. Konkrétan így fogalmaz:

A’ leg-ditsősségesebb haszna az Aszszonyok jelen-létének, még ez lehetne: hogy ott Hazánknak nagyait nemzeti nyelven hallanák beszélni, ’s magok-is mind édesednének a’ nyelvhez, mind tökéletesednének benne, ’s utóbb kis gyermekeikkel-is, tsak feledékenységből-is magyarúl beszélnének; sőt többszöri gyakorlása a’ Gyűlekezeteknek, azt tenné; hogy önként-is magyar hanghoz szoktatnák gyermekeik’ nyelvét; hogy majd ha azok-is illyen nagy Gyülekezetekbe mennek idővel ne ejtsenek idétlen hangokat, ’s ne tőrdeljék a’ Magyar szót; hanem úgy tanúljanak magyarúl előre, mint a’ kiknek nem Bétsben, sem Frankfurtban, sem a’ Párisi nemzeti Gyülésben, hanem Magyar Gyülekezetekben van a’ dologhoz szóllójok.”

Aláírás csak ennyi: „a’ Javalló”.

Digitális reformkor

Az ilyen röpiratok, bár tartalmuk ma is szexy és bármelyik cukométeres posztban megélnének, ma már nem levéltárak kéziratkötegeiben lapulnak. Digitálisan elérhető írásokról van szó. Ingyenes szöveggyűjteményekből kinyerhető művek ezek, a Google első szinten adja listájukat. Jelen esetben a „Klasszikus magyar irodalmi textológiai kutatócsoport” adatbázisa szolgáltatja a fent idézett sorokat. A team elektronikus kritikai kiadás-sorozatában Csokonai, Kazinczy, Pálóczi Horváth Ádám és mások teljes életművei olvashatók többféle formátumban.

A szabad, legális könyvek köztereit mutatja be Kerekes Pál: „Az ingyenes olvasás kalauza” című elektronikusan és nyomtatva is kiadott kézikönyve. Az egyetemi, akadémiai free szövegbázisok fejezete részleteiben is ismerteti azokat a magyar irodalmi térítésmentes digitális könyvtárakat, amelyekben nem csak a népszerű és máig gyakran olvasott klasszikusok kaptak helyet.

A költő feleségei

Visszatérve Pálóczi Horváth Ádámhoz: nem csak szóban, de tettekben is megnyilvánult a női egyenjogúság témakörében. Megszervezte a „Göcseji Helikon” női irodalmi társaságot (1814). Magánéletében nem volt szerencsés, kétszer vált el, és csak harmadik házassága bizonyult tartósnak. Mai szemmel persze ez is furcsa: nevelt lányát, Kazinczy Klárát vette el már öregedő férfiként.

Hangzó anyagok

Pálóczi Horváth Ádám labancellenes dala Cseh Tamás előadásában

Árion felszentelése a Musica Historica előadásában

 

 

 

 

Versfilm

A versek megzenésítése örök műfaj. Sanzonok, kuplék, zenekari kíséretes feldolgozások, kórusátiratok nagy számban tölthetők le a video-megosztó portálokról. Elég bekopogni a szerző, vagy más közreműködő nevét: azonnal érkeznek a találatok. Külön itt két nagyon népszerű költészeti projektet emelnék ki:

„Rájátszás. Szívemhez szorítom”

2011 óta folyamatosan fellép ez a formáció a nagy irodalmi és kulturális fesztiválokon. A kortárs költők műveinek zenei pódiumra komponálása a céljuk. A csoportot egyaránt alkotják zenészek, költők, írók. Ötvenezret meghaladó (néha százezerhez közeli) letöltésszámok is előfordulnak. Ez nyilvánvalóan kortárs irodalmi alkotás számára nyomtatott formában nem, vagy csak nagyon kivételes esetben teljesíthető. Leginkább Grecsó Krisztián (ezúttal gitározik, nem regényt ír) és Erdős Virág (ezúttal énekel és nem verset költ) teszi ismertté a zenekart.

„Pilvaker, a szavak forradalma”

Vitatott, ám mégis irodalom dominanciájú koncertfolyam, sok esetben külön is feldolgozva egy-egy vers egyedi viedóban. Klasszikusaink műveit adják elő rapperek, többnyire változatlan szöveggel, gyakran átírások formájában. A legutóbbi koncertet közel hétszázezren töltötték le a You Tube-ról. A Szeptember végén feldolgozást tizenkétmillió (12 100 000, február 2020!) alkalommal nézték meg.

Énekes poézis

Mint legtöbbször, a felsorolás nem teljes, egyszerűen lehetetlen a már klasszikus életműnek mondható interpretátorok szabad elérésének teljes bemutatása. Csak a legismertebbeket említve: Hobó, Dinnyés József, Cseh Tamás, Tolcsvay zenekarok és sokan mások. Annyi elmondható, hogy szinte bizonyos, hogy némi internetes keresés után free elérésben rátalálhatunk ezekre az előadókra.

Szalon- és iskolai projektek

Lackfi János „Nem kötelező olvasmányok” sorozata (YouTube csatornája) az iskolai vers-olvasmányok befogadásához nyújt újszerű megközelítéseket, előtérbe helyezve a mai szokás- és beszédmódok keretibe illeszthetőségét a halhatatlan magyar alkotásoknak. Egyes elemzései a húszezrest, vagy azt meghaladó letöltési számokhoz közelítenek.

Lutter Imre „Sorok között” kulturális szériája (százezren innen és túl letöltésszámok), kapcsolódva a „Vers – mindegy, kinek” videó-pódium előadásaival sokat tesznek a költemények befogadásának, értelmezésének XXI. századi karakterének felvázolásához.

Irodalmi szalonok kötetlen hangvételű beszélgetés videósorozata közül példaként csak kettőt emelnénk ki: Juhász Anna „Pura Poesia” interjúit, illetve a Hadik Kávéház nagyestjeit irodalmunk legendáihoz kapcsolódóan.

audio_book.png

Versfilm

Érdekes, látvány-kiegészítésekkel dúsított literatúrával kísérletező műfaj a versfilm. Több experimentális alkotás szerzője használja művére ezt a meghatározást. Néhányat ezek közül kiemelünk.

Talán a legextrémebb, amelyben nemzetközi filmsztárok egyébként angol nyelvű filmjeleneteibe applikálnak magyar klasszikusokat:

Robin Williams verset mond: Petőfi Sándor: Reszket a bokor mert…

Versfeldolgozások filmes epizóddal kiegészítve, vagy hangulati képkockákkal színesítve:

József Attila: Talán eltűnök hirtelen

Szabó Lőrinc: Szeretlek

MOME versfilmek gyerekeknek

Klikkfarmerek kontra könyvtárosok

Az egykori digitális triumfalizmus helyett napjainkra már józanabb felfogások, visszafogottabb kulturális aktivitások jellemzik a free alapú elektronikus irodalom publikálását, szolgáltatását. A lájkok, kattintások, irányított kommentelések fizetett munkásai, a klikkfarmerek még nem mozdultak rá az igényes irodalom platformjaira. Könyvtárosi feladatnak lehetne meghatározni ennek az állapotnak a megőrzését. Technikai funkcionáriusok, részvény-pozsgásos üzleti globalitások projekciói már éppen eléggé eltorzították a kulturális befogadás hálózatának érték-orientációjú szemcséit. A digitális könyvtár (Magyar Elektronikus Könyvtár, Digitális Irodalmi Akadémia, Hungaricana és még sok más szöveg-bázis) jelenleg is elsősorban tartalom kurátor és csak másodsorban archívum. Átvéve a képzőművészeti fogalomtárból, terjed egy találó kifejezés több kulturális szegmensben, így az irodalmi platformok applikációiban is: kurált tartalom, azaz a bőségesség, többnyelvűség izgalmas káoszából kiemelések, olvasáslisták készítése, prezentálása az internet befogadói, az adott portál látogatói számára. Különösen hatékony lehet az irodalmi web-gondozásban az audiovizuális literatúra válogatása, producált szelektálása, tekintettel a műfaj népszerűségére, könnyű és gyors elérési potenciáljára.

 

 

Olvasni téjjel, hegyi mézzel

Az irodalom nem rendszer, hanem folyamat. A XXI. század első szakasza a könyv évtizede. Digitális vagy nyomtatott szövegkultúrák hatolnak be az élet minden területére. Sokan olvasnak, nagyon sokfélét, a szisztematikus olvasó képzés nehezen előállítható.

Mit olvassanak a fiatalok?

Ez a kérdés egyre sűrűbb periódusokban kerül előtérbe, a viták látszólag a tartalomról szólnak. Valójában nem művészeti teljesítmények vetélkedését lendítik be a nyilatkozatok, hanem világnézetek, nevelési elvek ütközete zajlik a porondon.

A jó könyvnek nem kell tanári segítség.

Az Egri csillagokat, vagy a Jókai százköteteset nem azért olvastuk gyerekkorban, mert ajánlották az iskolában, hanem azért, mert ezek voltak otthon a könyvespolcon. Meg másodrangú útleírások, de azok is megtették. Mindennapos jelenetként emlékszem, ahogy titokban cseréltek Herczeg Ferencet a gangokon. Idős bácsi hordta átszellemülten a hajdani Új Idők bekötött évfolyamait. Ahogy kijutottunk az iskolán kívüli világba, azonnal a kortársakat kerestük. Ki emlékezik már Somogyi Tóth Sándorra, Fejes Endrére (persze sokan), vagy más jeles szerzőre? Taroltak Moldova szatírái. Ahogy szüleink zárt körben keresték fiatalságuk sikerdarabjait, mi is félelmek és veszélyes kalandok között cserélgettük az erdélyi írók becsempészett írásait. A lassan hazajárogató ötvenhatosok hozták a Rió-ban, kanadai kisvárosokban, és más egzotikus helyeken megjelent könyveket. Európai metropoliszokból jöttek a Máraik, és tömegével az emlékiratok. Olvastunk lázasan. A közkönyvtárak írói esteket rendeztek, nem volt hirdetés, reklám és PR, egy falragasz nyomán csordultig teltek a termek. Juhász Ferenccel, Nagy Lászlóval képernyő elé lehetett ültetni az embereket.

Ma Harry Potter nemzedéknek határozza meg magát a húszas korosztály. Hogyan lesz ebből Thomas Mann, Dosztojevszkij, vagy akár Kosztolányi, Babits? A klasszikusok megtalálják az utat, ez csak idő kérdése. És a ránevelés?

A legnagyobb ígéret a kortárs magyar irodalom.

Értékes versek, regények, hovatovább életművek kiáltanak ránk a valóságos és virtuális könyvespolcokról. Néha csak pisszegnek, ez igaz, mert a marketing büdzsék nem azonosak. Az is szomorú tény, hogy hiába halljuk meg az igaz hívó hangot, egyszerűen nem lehet lépést tartani a könyvárakkal. Ez alól az elektronikus kiadvány sem kivétel.

A jelen írói, költői nem csak magukért dolgoznak műveikkel, hanem más szerzőkért is. A médiaszereplések, auktori weblapok, gondozott poétai szájtok, Facebook posztolások, podcast bejelentkezések felszínre hozzák az irodalom ütőképességét. Nem új ez, hiszen mit tettek a régiek az írásaik érdekében? Leveleztek, folyóiratokat alapítottak és írtak, mecénások után kutattak, hajdan még előfizetőkről is gondoskodtak, vagy akár maguk adták ki a könyveiket saját költségre. Pezsgett a literatúra környezete, a mozgalmasság vonzotta az olvasókat. Ma is ennek van esélye, és létre is jöttek már az elfogadott formái: egymást követik a könyvfesztiválok, könyvhetek, kiadói és tematikus vásárok. Könyvünnepek sorozata várja a kíváncsiakat. Gyerekek, fiatalok, idősbe hajlók mellett itt vannak jelen a középnemzedékek is, itt elérhetők tapasztalatom szerint.

zalan_futasa_1.png

A képen Hajna és Ete végső találkozása a Zalán futásából. A kép forrása: MEK OSZK Digitális Képarchívum

Zalán futása: Vörösmarty Mihálynak sem kell sorban állnia

Az Egri csillagok ajánlása mellett felvetődik: és a Zalán futása? Ez a verses eposz sokkal aktuálisabb, mint a most politikailag nem illeszkedő törökök elleni hadakozás. Vegyük például a gasztronómiát. Huba vezér sátrában ilyen kép fogadja a „hadzavaró” Etét:

Ekkoron a hajlék közepén már álla rakottan

Gyenge gyümölcsökkel, téjjel, s hegyi mézzel az asztal,

S egy sült őzborjú fele volt kiterítve szegetten

Hosszas ezüst tálon. Mert dús vala ősz Huba.

 

Végül az is kiderül, hogyan lett „dús” a Vezér, és a harcokban ellenségeitől szerzett fegyvereket hogyan tárolja. Annyi elöljáróban elmondható, hogy nem éppen a mai ízlésnek megfelelően…

Ettől eltekintve a Zalán futása a magyar nyelv bámulatos kincseskamrája, egy-két sor persze elég belőle alkalmanként, de annyi jót tesz, nyugodtan ajánlom. Mint olvasásra és - mondjuk ki – akár hazafiságra nevelés eszközéül is. Bár nem annyira edukál, mint elmélyít, és az persze nem teljesen kontrollálható irány. 

Isteni Fül kultúrája

A web adatbősége agresszív. Az internet határtalan megőrző kapacitása új helyzetet teremt. A hálózati mentés már nem egyszerűen dokumentálás, hanem a XXI. századi ember elemi, kulturális aktivitása.

Híre-hamva sem volt a webnek, kultúrfilozófusok már figyelmeztettek a mérhetetlen szellemi-lelki kibocsátás feldolgozásának erőpróbájára. Babits Mihály száz éve „Rádió. Ének és meditáció” próza és vers szövegvegyesében úgy vélekedik: a hanginformációk sorsa különbözik más anyagszerű dokumentumoktól. Az örök zsivaj, amelybe elkeveredik minden valaha kimondott szó, visszafejthető:

„Sok évszázakon át azt hitte az ember, hogy a kiröpült hang elvész a messzeségben, és elhal, mint a kiröpült lélek. De lehet-e halála annak, mi egyszer élt? A hang, ha elnémult, még nem veszett el: a hang halhatatlan, s mikor már nem is hallja senki, él és röpül tovább! S örök, irtózatos, néma zsivajban járjuk útainkat. Megőrülne, aki egyszer meghallaná: a föld minden hangja itt leng fülünk körül. Mily keveset fog föl a fül kis rádiója az óriási Koncertből, mely kiindul minden pillanatban a földkerekség minden pontjáról, talán egy isteni Fül felé!”

 (Babits Mihály: Rádió. Ének és meditáció)

Kézenfekvő Freud-ot idézni ebben a tárgykörben. „Rossz közérzet a kultúrában” esszéjében kifejti: „Mióta úrrá lettünk azon a tévedésen, hogy a számunkra közismert elfeledés az emléknyom roncsolódását, tehát a megsemmisülését jelenti, hajlunk az ellentétes feltételezésre, hogy a lelki életben semmi sem pusztulhat el, ami valaha képződött, hogy minden valamilyen módon fennmarad és alkalmas körülmények között, például egy messze ható regresszió következtében, ismét napvilágra kerülhet.”

Hiányoznak a felejtés intézményei

A text alapú archívumok (könyvtár, irattár, levéltár) a kultúra alaprétegét képezik. Az emlékezet intézmények  konfigurálják az írásbeli műveltség szerkezetét, hagyományait. A kulturális tradíciók, irodalmi kánonok napi szinten befolyásolják életmódunkat, problémaérzékenységünket, szellemtudományi innovációinkat. Nem mellékes tehát, hogy a szövegtárak, dokumentumbázisok hogyan viszonyulnak a digitalizáció nyomán kialakult, napjainkra egyre feszítőbbé váló új paradigmához: konkrétan ahhoz, hogy nem kizárólag védeni, oltalmazni kell az állományt, hanem orientálni a felhasználás tartalmi és mennyiségi leválogatását, tudatos szelektálását.

Talán nem szentségtörés kimondani: nem csak tanulni kell tudni és akarni, hanem felejteni is! Hans-Gorg Gadamer német filozófus, még szintén jóval a web és hálózati média kicsírázása előtt, egész pontosan fogalmazott:

„A megőrzés és az emlékezés viszonyához hozzátartozik a felejtés, amely nem csupán hiány és fogyatékosság, hanem, ahogy Nietzsche hangsúlyozta, a szellem egyik életfeltétele. Csak a felejtés révén válik lehetővé a szellem megújulása, az a képessége, hogy mindent friss szemmel nézzen, úgy, hogy a rég ismert sokrétű egységgé olvad össze az újonnan látottal. A megőrzés, az elfelejtés, és az újraemlékezés az ember történeti alkatához tartozik, s maguk is az ember történetének és képzésének egy darabját alkotják.”

(Hans-Georg Gadamer. Igazság és módszer. A humanista hagyományok jelentősége a szellemtudományok számára" fejezet "Képzés" alfejezet)

digitalis_olvaso.png

Fotó: Pixabay. Képszponzor: Canva

Digitális aktorok

Projekt megmozdulások, irányítási nekibuzdulások nem kezelik az új kulturális igényeket. Adatrögzítés helyett a bővebb jelentésű adatértelmezés útjainak keresése lehet a következő évtizedek művelődésszervezői (államilag támogatott) intézményrendszerének alaporientációja. A könyvtáros szemlélet és tapasztalat a digitális univerzum lakhatóságának menedzseléséhez még jól jöhet. A könyvtár az Emlékezet és Emlékezés integráns online akadémiájává fejlődhet.

 

Könyves álmok és árak

Egyre több európai ország hajt végre kulturális műtétet: csökkenti az e-könyvek forgalmi adóját. Érdemes ránézni egy EU-s adóújság ezzel kapcsolatos híradására, amelyben a szomszédunk, Szlovénia intézkedését mutatja be.

Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa már több mint egy éve döntést hozott arról, hogy az e-könyvekre is járhat áfakedvezmény. Az intézkedés bevezetésére 2020-tól kerülhet sor. Már több mint húsz ország csökkentette is az e-book és más elektronikus publikálás adóját a nyomtatott kiadványok mértékéig. Az unió túlnyomó része tehát úgy döntött, az elektronikus könyveket is könyvnek kell tekinteni adójogi szempontból is. A lefelé limitálást végrehajtó országok (lista erről itt) között egyaránt találhatók nagy és kis népességűek, mintegy jelezve, hogy nem a piac nagyságrendje vagy a forgalom a döntés mozgatója, hanem egyszerűen a tény: a tartalom a lényeges, nem a platform, amin fut a mű. A print és a digi könyv az olvasó szempontjából azonos forrás, okos és keresett bőségszaru.

Fölmerül a kérdés: mi a helyzet Magyarországon?

Igazából semmi változás, illetve nincs hír ezzel kapcsolatban sem az illetékes intézményektől, sem a könyves szakmák képviselőitől. Marad minden a régiben, az e-book kedvelők továbbra is letöltögetőknek számítanak, és nem olvasónak. Ugyanis az érv az a merkantil merevség mellett, hogy az elektronikus könyv nem könyv, hanem digitális szolgáltatás, éppen úgy, mint a televízió vagy a wi-fi előfizetés. Ez 27 százalékos ÁFÁ lesújtást jelent itthon, szemben a nyomtatott könyv 5 százalékos adóterhelésével.

Kinek jó ez? A kereskedőknek biztos nem, hiszen a drágaság miatt a forgalom stagnál, nem nő jelentősen. Az íróknak talán kedvező a magas ÁFA? Nem, hiszen az ÁFA mértéke nem befolyásolja a járandóságukat (ha egyáltalán hozzájutnak). Talán a költségvetés a haszonélvező? Aligha, ugyanis, ha mérséklődne az ÁFA, olcsóbbá válnának az e-könyvek, és nem érné meg illegális letöltőoldalakat használniuk a potenciális olvasóknak. A legális forgalmazás pedig adóztatható.

amazon_szatira.jpeg

Kép: Amazon szatíra. Matan Segev, Pexels

Miért nem, ha az igen mellett szól minden érv?

Nemtörődömségről, lustaságról van szó? Az egész e-book nagyságrend olyan kicsi, hogy nem érdemes foglalkozni vele? Nincsenek válaszok, érdemben figyelembe vehető tájékoztatás a témáról nem érhető el itthon.

Intelligens és az olvasóknak nyújtott nemes gesztus lenne, ha csatlakoznánk a print és a digitális publikálás egyenértékűsége mellett kiálló országokhoz. A szellemi muníción és megbecsülésen túl a hagyományos és az új könyv gazdasági egalizációja azt is eredményezhetné, hogy a hazai e-book kereskedelem a globális gigantikus elektronikus plázáktól (Amazon, iTunes, Google Play) átkerülhetne a magyar webes kereskedőkhöz. Az adóeredményeken túl ez azért is fontos lenne, mert ily módon reális képet kaphatnánk az itthoni e-book vásárlás tényeiről, elsősorban a tartalmi keresletről.

Tovább olvasom

Olvasás régen és most

Az olvasást felváltja a digitális szemét söprögetése?

A képernyő, mint kulturális varázsszőnyeg, nem a regénycsodákhoz reptet?

Sokan értekeznek ma a kötelező olvasmányok létjogosultságáról, egyáltalán arról, hogy olvasnak-e még az iskolások. További központi téma az, hogy az ingyenesen elérhető digitális klasszikusok bő választéka segíti, vagy éppen gyengíti a nyomtatott könyvre nevelés pedagógiáját.

A „Lapozz a 99-re” podcast vendégeként Arató László, a magyartanárok szervezetének vezetője osztja meg kétségeit a klasszikusok mai iskolai hatékonyságáról. Oda jut, pdf-eket töltenek le, nem könyveket.

Ebéd közben: ne nyeljük le a témát

Puskás Pálma „Nem olvas a gyerek?” De minek egyáltalán olvasni?” című írásában szakszerűen és globálisra is kitekintően mutatja be a printelt szöveg válságtüneteit.

Felidézi Michael Harris amerikai író tépelődéseit. Az eredeti publicisztikába pillantva kivillan egy párbeszéd.

Két író ebédezik. Jóízű falat lenyelése közben egyike így szól: „Azt hiszem elfelejtettem, hogyan kell olvasni.” Másik replikázik, késével egy pontra mutatva: „Igen, ezzel mindenki így van.” Válasz: „Úgy értem, nem csak most, hanem örökre.” Összefoglalóan az írótárs így zárja a beszélgetést: „Már senki sem olvas úgy, mint régen. Csak senki nem szeret erről beszélni.”

A cikk biológiai összefüggéseket is rámutat: „Egyes szakértők szerint nem csak Harris felejtett el olvasni, hanem komplett generációk: a mai gyerekek idegrendszere már különbözni fog a felnőttekétől, épp azért, mert a figyelmi váltást, a megosztott figyelmet erősítő online világban nőnek fel. A kutatók szerint ráadásul az emberi agyat eleve nem olvasásra „tervezték”: az elmélyült figyelem, amit mondjuk a regényolvasás megkövetel, egyáltalán nem természetes állapot az ember számára, és az sem, hogy órákig egy pontra meredünk.

Sokkal természetesebben jön a figyelem és a tekintet céljának folyamatos váltása, a környezetünk folyamatos szkennelése, hiszen evolúciósan ez volt hasznos: ha az ősember elmélyülten olvasott volna egy bokor árnyékában, rég megevett volna mindannyiunkat a kardfogú tigris. A túléléshez hasznosabb volt a sokfelé figyelés és ide-oda nézegetés.”

Olvasás vagy lekövetés

A tigrisek ma is eszik az embereket, mint arról a média gyakran beszámol, de ettől eltekintve, egyáltalán nem vitatható, hogy az olvasás nyilvánvalóan civilizációs fejlemény, nem ösztönszerű ősi tevékenység. A fordulópont ma inkább az, hogy az olvasás fogalma hogyan változik a digitalizáció hatására. Eljut hozzánk a képernyőről kérve-kéretlenül ezerféle írott anyag – dokumentumok, hivatalok papírjai, nyilatkozatok bikkfa erdeje, politikai beszédek özöne, levéltári dossziék tartalma –, és az így ömlesztett text-mutációk között hiába próbálkozunk a megtanult elmélyült olvasás technikájával eligazodni. Nem megy. Bár olvasásnak tűnik, ez a fajta betűfogyasztás inkább lekövetésnek mondható.

Szöveg helyett beszédtöredékek és gyorstippek tömik a kijelzőket. Ez rendben van, a dialógus textuális lesz, olykor csak szmájlival szimbolizált, vagy előregyártott válaszpanelekből épül fel („később hívlak”, „Nem tudom felvenni”, „meetingen vagyok” stb.). Ezt az online masszát kezelni kell, de az eligazodást ebben az ömlő digitális folyamban olvasásnak nevezni nem praktikus, egyenesen félrevezető.

digitalis_olvasas.jpg

Kép forrása: Darius Sankowski, Pixabay

Vége? Ennyi volt?

Az amerikai író pesszimista, és természetesen nem ok nélkül. Kegyetlenül őszintén fogalmaz: „Az olvasás – mármint az a fajta, amikor az ember leül egy könyvvel és hosszasan ül, elmélyülve abban – az emberiség történetében igencsak újkeletű dolog. A 19. század óta népszerű csupán. Kérdéses, hogy száz év elég-e egy képesség megszilárdulásához?”

Az ismertető így zárul:

„Harris szerint simán lehet, hogy az elmélyült olvasás képessége az emberiség történetében átmeneti jelenség volt, erre a pár évtizedre korlátozódott, és most, az új típusú médiumok megjelenésével agyunk az újfajta figyelmi terheléshez fog alkalmazkodni. Vagy legalábbis gyerekeink agya.”

Marslakóknak is visznek könyvet

Más véleményen vagyok. A holdat járó ember nem engedi elvenni magától a jó könyvet. Űrséták körében is hat a megrendítő vers és tartalmas regény, legyen az nyomtatott vagy elektronikus, hangzó vagy applikációra variált. Ami azonban szükséges lenne: az olvasás és a digitális környezet felületeinek napi lekövetési rutinja között meg kell vonni a határokat. Ez iskolai feladat is, de elsődlegesen elméleti megközelítéseket igénylő kutatási téma. Senkinek nem használ, sem az irodalomért aggódóknak, sem az olvasást temetni vágyoknak, ha nem egyértelműek a fogalmak a digitális szövegiség gyorsan változó világában.

Spotify Illyés

Pergő irodalom. Nem betűs. Talán így lehetne leírni az interneten hangban, képben elérhető versek, regények végtelen kínálatát. Már az egykori hanglemezek, később a szeretett, és napjainkban többnyire szomorúan a kukába hajított CD-ék is szórták a szépirodalmi gazdagság csodáit, ám tény, a Net mai formája minden eddiginél bőségesebb választékot nyújt.

Sok térben, temérdek helyszínen lehet feltűnés nélkül regényt, írásművet hallgatni: villamoson, vonaton, várószobákban. A kezdeti kazettás, lemezes fizikai darabosság után az audió irodalmi feldolgozások az internet térhódításával jutottak új platformokhoz. Globális portálok, hazai audióapplikációk, hangfájl gyűjtemények teszik széles választékban elérhetővé a klasszikus és kortárs szövegeket.

Szabadon letölthető multimédia

Első választás természetesen az ingyenes elérhetőség. A You Tube keresőjébe előadó, író-költő neveit beütve rögtön kipattan a készlet. Lehet szerzői felolvasás, művészi előadás, zenés feldolgozás, vagy éppen videós verzió. A legismertebb két hazai ingyenes irodalmi portál is rendelkezik hanggyűjteménnyel. A Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) sikerlistájának első tíz helyezettje között általában legalább három hangoskönv. Jelenleg is: Biblia, Egri csillagok, Kőszívű ember fiai foglalják el a vezető posztokat. A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) is csatol hangfájlokat az egyes szerzők életmű tablójához. A Pimmédia projekt a Petőfi Irodalmi Múzeum irodalomrégészeti vállalkozása, amelynek keretében a honlapon összegyűjtik és külön rovatokban tárják fel a XX. század nagy magyar író- és költőegyéniségek hangemlékeit. Ez többnyire azt jelenti, hogy a szerzők maguk olvassák fel ismert, jelentős műveiket. Előfordulnak azonban korabeli interjúk is.

Szeretik és sokan hallgatják az irodalmi podcastokat is. Ezekben vagy beszélgetnek a könyvekről, vagy felolvasnak műveket, verseket, elbeszéléseket. Erről összefoglaló poszt: Könyvek hangosan: podcast és felolvasások.

Globális zeneáruházak magyar klasszikus versekkel

Talán kevésbé ismert, ám a nagy zenei online szolgáltatók prózai kínálata is tobzódásig kimerítő. Konkrétan itt a Spotify-t és az iTunes hangáruházat hozom fel példaként. Klasszikusok és modernek, zenés feldolgozások, tematikus versösszeállítások, szerzői gyűjtemények egyaránt megtalálhatók.

Kérdés: ki járt a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a hajdani Egyetemi Színpadra, pódiumestekre? Aki igen, és aki nem, most élvezheti újra és elsőre Mensáros László költői estjét, Latinovits mitikus versmondását, Berek Kati versmaratonjait. Legjobban meglepett, a sok szerzői felolvasás: Illyés Gyula klasszikusai magától a szerzőtől hallhatók. Sorjáznak a muzeális felvételek is: Somlay Artúr, Gáti József versmondásai. Kicsit zavaró, a szkennelés angyalai nem őrködtek hibátlanul, ugyanis az ékezetek totálisan rendszertelenül működnek. Néha szabályosan megjelennek, néha inkább nem, és mi tagadás: a kis- és nagybetűk erdejében sincs rend vágva, már ami a címeket és a címeken belüli szavakat illeti. De ez sebaj, nem ezért keresünk rá Petőfi-zenés-hangos költeményeire, hogy izguljunk, Petofi sandor lesz-é avagy helyesen Petőfi Sándor. Ábrándosan zavaró, hogy az összefoglalásban az iTunes dalnak nevezi a verseket is, ez van. Ami felnőtteknek is oké lehet, ha bátrak: estére valamilyen szép népmesével szenderedni el. Itt is Illyés Gyula gyűjtéseire és feldolgozásaira gondolok, nem feltétlenül Benedek Elekre. Érdemes kipróbálni… vannak tapasztalatok.

vorosmarty_es_jozsef.png

Két klasszikus az Apple iTunes kínálatából. És akik mondják többek között: Básti Lajos, Major Tamás, Bessenyei Ferenc, Sinkovics Imre, Latinovics Zoltán

Rádióról szólva, Internetre aktualizálva

Az egyik hanganyagból idézek. Tartalma aktuális, az internetre élezett, holott az idő tájt még a rádiónál tartott a nagyközönség. Közel száz éve mondta az éterbe Babits Mihály:

„A rádió […INTERNET…] a mai formájában kész veszedelem irodalomra és művészetre. Ismét egyike azoknak a szellemi fórumoknak, amelyek a tömegekhez kényszerülnek alkalmazkodni, ahelyett, hogy a tömegeket kényszerítenék a felemelkedésre. Mi segíthet, mi hozhat változást? Talán a szabadság... A rádió még tökéletesedhetik, lehet szabad eszköze a gondolatok és szellemi szépségek terjesztésének, egyéni kezdeményezésekhez alkalmazkodni tudó, zsenik szócsőve, szabad művészi vállalkozások alkalmatossága. Lehet közlekedő eszköz is, valami kollektív telefon. Nagyszerű lehetőségei vannak, mihelyt fölszabadul.”

Erre mondják, látnoki szavak.

Tovább olvasom

Könyvtagadás! Újra és újra?

„Gyönyörűséggel tölt el az elképzelés, hogy az emberek hamarosan torkig lesznek az olvasással, meg az írókkal is, és egy nap a tudós szerző rájön, meg kell írnia végrendeletét, és meghagyja: holttestét égessék el könyveivel, főleg saját irományaival együtt” – fogalmaz szúrósan Nietzsche.

A nagy hatású filozófus egyébként gyakran tett ennél is radikálisabb megjegyzéseket az olvasással összefüggésben. Érzékelte, hogy a sietős és hiú könyvtermelés, amely az 1800-as évek Németországában már valósággá lett, inkább veszélyt jelent, mint kulturális gazdagodást. Zsurnalizmusnak tartotta a könyvkiadás felemelkedését. Ha lehet, ma még bőségesebb a könyvkínálat. Az elektronikus és a hagyományos kiadványok száma egyaránt nő itthon és a világban. Az már más kérdés, hogy vásárolják, letöltik, olvassák-e a feltorlódott textanyagot.

Fekete lyuk?

A könyv reneszánszát éljük, legalábbis mennyiségi értelemben. A folyamatosan és egyenletesen növekvő publikációs aktivitást azonban képes-e követni a műigény? Nehéz megítélni, mivel a digitális könyvszóródás nyomán a szövegbefogadás új utakra tért. Gyökeresen változott az olvasás fogalma, és még radikálisabban változni fog. A számítógép inspirálta művelődési folyamatok egyelőre fekete lyuknak számítanak a témakör kutatói számára. A digitalizálódó irodalom és művészet ijesztően személyes, egy az egyben pörgő kommunikáció, működési mechanizmusa az elméleti vizsgálódások számára nehezen befogható. 

Az informatikai felszabadultság következtében a szövegalapú ismeretközlés és élményadaptáció komoly versenytársakat kapott. A katarzis nem a saját lendületű, vagy elmerültséget kívánó felismerésből, hanem a képernyőről a felhasználó elé variált ráismerésből táplálkozik. A könyvtagadás előző formái a könyv megújításának szándékából generálódtak. Most úgy alakulhat, hogy gyökeresen új szöveg-létmódok irányába fordul az érdeklődés.    konyves_csendelet.png

Könyves csendélet. Kép: Anna Galaseva

Narrátor közbelép

Az e-könyv-olvasó eszközök legtöbbje egyszerűen fel is olvassa a szöveget (a beszéd sebességén, hangszínén változtathatunk). Nem a szemünkön keresztül, hanem a fülünkön át jutunk a könyvhöz. A szerzők eredetileg a regényeiket olyan olvasónak írták, aki egyedül viaskodik a művel. Most belép a szöveg és fogyasztója közé a művészi interpretátor. És akkor még nem szóltunk a digitális változatok effektjeiről. A könyv szöveg-applikációvá alakul, ezt keresik, így szokták meg a bekapcsolódó nemzedékek. A szöveg teátralizálódik.    

Könyvperiódusok

Most olvasom, hogy a nyomtatott könyvnek tulajdonképp három periódusa van. Az első szakasz a felívelő kor, nagyjából Gutenbergtől a XIX. század végéig tart. Ez idő alatt vált a könyv a művelődés alapeszközévé. Ezt követte az avantgárd könyvmegújító mozgalom, amely szinte odáig jutott, hogy a könyvtárak felégetését, a klasszikus művek megsemmisítését irányozta elő. Nem az íráskultúra felszámolását értették katasztrófa terveik alatt, hanem a szövegformák átalakítását, felszabadítását. Úgy vélték, a könyv nem más, mint hagyomány, olyan tradíció, amely egy zárt, kivételezett kör műveltségéből keletkezett, és nem képes megújulni, szélesebb rétegekhez eljutni. Ezen akartak változtatni „gyerekromantikával” (Kassák), azt vizionálva, hogy az olvasóvá váló új rétegek elszakítják a gyökereket és friss magvakat ültetnek.

A harmadik korszak a XX. század elejével kezdődik: az üzleti konstrukciók vették át a kezdeményezést, az avantgárd kifulladt. A nagyközönségnek – amint megjelent vásárlóerejével - a sikerkönyv misztikuma hozta meg a betűvel való tömeges találkozást. Ezzel az irodalmon kívüli hatásmechanizmusok léptek be a könyvkultúrába, elsősorban a sztárcsinálás egyre finomodó és rafináltabb technikái. 

Avantgárd e-book

Az e-book tulajdonképp egy neo-avantgárd jelenség. Abban az értelemben, hogy tömegművészetté radikalizálódott. Nincsenek határok: sem szerzői, sem olvasói értelemben. Végtelenek az írói kísérletezés lehetőségei. A befogadói oldal is motivált, a gépes felhasználó nem ragaszkodik a merev tartalom szerkezetekhez. Keresi és megtalálja az ABC-t a nem text-központú felületeken is, mint a Facebook, Instagram. A digitalizált szöveg mennyisége korlátlan. Az e-könyv olvasó eszköz olyan elektronikus palatábla, amelyen elfér a könyvek sokasága, akár a teljes világkönyvtár.

Az értékes irodalom korlátozás nélkül, ingyenesen, és akár újratervezve, teljesen más tartalomkoncentrációban, info effektekkel kipányvázva megélhet és olvasóhoz juttatható. Ismét érdemes írni? Vagy éppen olvasni – csak másképp?

A témáról bővebben:

Változó könyvészeti előképek a digitalizáció szemszögéből: Gutenberg-átértelmezések, avantgárd könyvmegújító törekvések e-könyves nézőpontból

From the Gutenberg Galaxy to the Googletenberg Universe

Mélyhűtött könyv: kiolvasztani érdemes?

Olvasni mindenki tud, számítógépet kezelni is. Miért idegenkednek mégis annyian a digitális írásművektől? Az e-olvasás néhány éves története rávilágított: igaz ugyan, hogy semmi egyebet nem kell csinálni, mint sorról sorra követni a szöveget az e-könyvben is, csakúgy mint a printben, mégsem ilyen egyszerű a folyamat. Már ott kezdődik: miért vegyen valaki e-könyvet, mikor a nyomtatott is megteszi, használata kényelmes és egyszerű? Miért lapozgassak elektronikusan? Semmi fáradtságba nem kerül ujjaimmal forgatni az oldalakat, eljutva a következő szövegrészre. Igaz: egy eszközben, könyvtárnyi kötetet tarthatok magamnál. De elég ez a digitális kikulturálódáshoz? 

Papír nélkül nem könyv a könyv?

A könyv nemcsak tárgy, hanem érzelmi darab, személyes érték is. Oly sokat nyilatkoztak már erről, és oly keveset hitelesen. Azt hiszem továbbra is, hogy a betű a lényeges, a tartalom hozza lázba az olvasókat. A hangulati elemek, mint a könyv illata, fogása, papírjának anyagisága, a lapozás suhogása ugyan fontos, de nem meghatározó. Nem vitás természetesen, hogy a könyv, mint műtárgy is számba jöhet, de ez esetben nem a szerző gondolatai a vezérmotívumok, hanem a manufakturális elemek.

Egész őszintén: aki már használt legalább Kindle 3 szintű e-könyv-olvasót, úgy tapasztalom, nem vágyakozik a könyv fizikai valójának esztétikai átélésére is folyvást. Napi szinten semmiképp, sőt, inkább az előnyöket élvezi óráról órára. Mindig akad felfedezni való az ebook reader-en. Ugyan nincs illata, de van kiterjedése: rámehetek a web-re, levelezhetek, zenét hallgathatok, felugrik a szótár, befutnak a kapcsolódó linkek, megtépázás nélkül kijelölhetek sorokat, szamárfülezés helyett diszkréten jelölök be oldalakat. Ezek olyan fórok, amelyek felveszik a versenyt a print romantikával.

virag_es_konyv.pngKép forrása: Vén könyv, forró kávé, és ősz

Könyvtest szépsége kontra e-book gépiség

Ha valaki úgy látja, tartósan képtelen lemondani a megszokott könyv-formátumról, próbáljon lehetőséget találni egy e-könyv-olvasó otthoni tesztelésére. Aztán minden kiderül… Egy időben az elektronikus textek olvasását műszálas böngészésnek határozták meg, minden minősítő felhang nélkül. Inkább azt mondanám: mélyhűtött ABC az e-könyv, bármikor kiolvasztható a tartalom. Szavatossági idő nincs…

Félek, hogy elvesztem a könyvfájlokat, és elavulhat az e-könyv-olvasóm

Mindig meglepődöm, milyen konkrét veszélynek látják sokan az e-könyv sebezhetőségét. Attól félnek a legtöbben, hogy gépcsere esetén, vagy szoftver-összeomlás nyomán egyszerűen eltűnik a mű, soha többé nem hívható elő. Lehet, hogy szerencsés vagyok, de még nem volt komoly adatvesztésem, ezért nincsenek ilyen fóbiáim. Megértem, hogy mások viszont félnek, szoronganak, annyi rémtörténet kering.

Pedig – ellentétben a papír-kiadással –, ha elvész a kópia, az eladó azonnal pótolja, hiszen a felhasználói regiszterbe lépve, a mű újra és újra letölthető. Ez a lehetőség adott. Sőt, ha részlegesen is, és némi megszorításokkal, de már kölcsönözhetem is a saját gépemről egy másik gépre a birtokomban lévő műveket.

Ezzel szemben áll a nyomtatott könyv valódi múlandósága. Elsárgulnak a lapok, az oldalak bepiszkolódnak, elenged a kötés, széthullik a szeretett könyv, a foltos borító felszakadozik, láthatóvá válik a kopár, préselt papír. Az e-tartalom stabil külsővel bír, nem változik. Felvetődik a formátumok kérdése is: ha Kindlé-re vettem egy alkotást, és kedvem támad Sony-n olvasni, mit csinálok? Ez olyan: a bakelit lemezek is elavultak, a diafilmek is, a CD-k ugyanúgy. Ki hallott már a mikrofilmről? Emlékszik még valaki a 8-as film-kamerákra, a filmek ragasztására, és lepörgetésére? Hol vannak a kazettás magnók, a szalagosakat már nem is említve? A papírkönyv ebben tényleg előnyben van, már évszázadok óta tartja magát. De a pergamen, a papirusz is sokáig élt…

További részletek: Kerekes Pál: Akcióban az e-book (hazai és globális portálokról letölthető (200-300 Ft, 1,99 USD közötti áron) Közvetlenül (190 Ft) a kiadótól is elérhető.

Tovább olvasom

Könyvek hangosan: podcast és felolvasások

Az internet beláthatatlan média-galaxis. Az online űrben a szövegtestek atomjaikra hullanak szét, majd ismét összeállnak más szerkezetben. Az írott művek képben-hangban születnek újjá. A szabad irodalomelérés kategóriájába beletartoznak  a textuális literatúra-műfajok (vers, próza, esszé) hang- és videoadaptációi is; annál is inkább, mert – a képes, hangos, animált videoverziók naplózott és számszerűsíthető adatai alapján – az irodalmi művek elérésében, megismertetésében, akár részleges tanulmányozásában a multimédiás eszközökön prezentált alkotások népszerűsége meredeken emelkedik, függetlenül attól, hogy eredetileg szöveges művekről van szó. 

Rossz kimondani? Mégis reális: ma a magyar irodalom legnagyobb népszerűsítője a YouTube. Nem ritkák klasszikusaink esetében a milliós letöltésszámok. „A walesi bárdok” különböző változatai a kétmilliót is simán ugorják. Ebből Sinkovics Imre versmondása egymaga közel egymilliót hoz.

A podcast: műsor, hangos könyv, egyéb?

Ebben a posztban most egy online irodalomi szegmensre, a talán kevéssé ismert, bár egyre népszerűbb műsorfajtára, a kulturális podcast-ra hívnám fel a figyelmet.

Elmúlt hetekben indult a „Lapozz a 99-re!” podcast. Szabados Ági, az ismert tévés személyiség szerkeszti és vezeti. Nem előzmény nélküli a program, Szabados Áginak saját olvasásnépszerűsítő blogja is van, benne a „Nincs időm olvasni” protest menüvel. A podcast már túl van a hatodik epizódon. Az egyes adások ingyenesen elérhetők a tartalom áruházakban, mint a Spotify, Apple, és Google boltokban, vagy éppen a magyar Podkaszt gyűjtőportálról. Az egyes részek címeiből:

Mi a baj a kötelező olvasmányokkal? (erről a Magyartanárok Egyesületének véleménye: populáris és kortárs felé)

A titokzatos bestselleríró

Bátor nők

A krimik titkai

Alkoholizmus, függőségek, pókanyák

podcast4.pngKép forrása: https://unsplash.com/@austindistel 

A podcast olyan hangos műsor, amit az internetről lehet letölteni. Mint sok minden, ez is az Apple infó-boszorkánykonyhájában készült, mára azonban minden operációs rendszer és eszköz képes podcastok befogadására és közvetítésére. 

Podcast értelmezése, lehetőségei

Mit is jelent ez a kifejezés, hogy „podcast”? Ez az iPod zenelejátszó nevéből és a broadcast („közvetítés”) angol szóból kreált összetétel arra utal, hogy a hallgató az internetről tudja letölteni és utána a saját lejátszóján meghallgatni a rendszeresen újabb részekkel jelentkező műsort. Természetesen nemcsak iPodon lehet podcastokat hallgatni, hanem bármilyen készüléken, amely hangállományok lejátszására képes – így a telefonunkon vagy a számítógépünkön is.

A podcastok kezdetben stúdióbeszélgetésszerűek voltak, és ma is ez a legjellemzőbb. Napjainkban azonban egyre több irodalmi podcast indul, letölthetünk hangoskönyveket fejezetenként, rádiójátékokat, sőt akár novellaválogatásokat is!

A hagyományos rádiókkal ellentétben a mi döntésünk, hogy az adott hanganyagokat hol és mikor hallgatjuk meg. Ezenkívül előre-hátra tekerhetjük az mp3-akat, így egy-egy kedvenc részre akár vissza is ugorhatunk. A megszokott - időben kötött - műsor jelleggel szemben nagy előny az is, hogy akkor sem maradunk le egy-egy érdekes hanganyagról, ha épp nem érünk rá, hiszen a felvételeket később is (bármikor) letölthetjük/meghallgathatjuk.

Természetesen lehetőségünk van arra is, hogy a felvételeket az internetböngészőnkben vagy valamelyik médialejátszó programmal hallgassuk meg. Óriási előny, hogy ha a podcastra „feliratkozunk”, akkor a friss hanganyagok akár automatikusan is áttöltődhetnek a kedvenc mp3-lejátszónkba vagy telefonunkra, így tehát úgy juthatunk hozzá a friss tartalmakhoz, hogy ehhez az egyszeri beállítást követően nem kell mást tennünk.

Hazai irodalmi podcastok

Többségben vannak a neten az angol nyelvű podcastok, de számottevő a magyar adások mennyisége is. Gyakori, hogy könyves vagy irodalmi folyóiratok rendelkeznek podcast melléklettel. Néhány ezekből:

A podcastokat külön alkalmazásban prezentálja az iTunes portál, az Apple tartalomáruháza. Néhány magyar program:

  • o Legalább ennyit a kortárs magyar irodalomról
  • o Hármas „Könyvelés”
  • o Civil Rádió, Tilos Rádió kulturális podcastjai
  • o Keménykötés

A podcast további nagy gyűjteménye a Spotify globális zenei- és hangfájl portál. A magyar nyelvű kulturális csatornák legnagyobb választéka itt található. Könyves és könyvismertető magyar nyelvű Podcastok széles választéka található a Spotify-on, csak felsorolás szerűen néhány:

  • o Könyvespolc
  • o Könyvpáros
  • o Zsókaland (mesefelolvasás)

Tovább olvasom