Az irodalom nem rendszer, hanem folyamat. A XXI. század első szakasza a könyv évtizede. Digitális vagy nyomtatott szövegkultúrák hatolnak be az élet minden területére. Sokan olvasnak, nagyon sokfélét, a szisztematikus olvasó képzés nehezen előállítható.

Mit olvassanak a fiatalok?

Ez a kérdés egyre sűrűbb periódusokban kerül előtérbe, a viták látszólag a tartalomról szólnak. Valójában nem művészeti teljesítmények vetélkedését lendítik be a nyilatkozatok, hanem világnézetek, nevelési elvek ütközete zajlik a porondon.

A jó könyvnek nem kell tanári segítség.

Az Egri csillagokat, vagy a Jókai százköteteset nem azért olvastuk gyerekkorban, mert ajánlották az iskolában, hanem azért, mert ezek voltak otthon a könyvespolcon. Meg másodrangú útleírások, de azok is megtették. Mindennapos jelenetként emlékszem, ahogy titokban cseréltek Herczeg Ferencet a gangokon. Idős bácsi hordta átszellemülten a hajdani Új Idők bekötött évfolyamait. Ahogy kijutottunk az iskolán kívüli világba, azonnal a kortársakat kerestük. Ki emlékezik már Somogyi Tóth Sándorra, Fejes Endrére (persze sokan), vagy más jeles szerzőre? Taroltak Moldova szatírái. Ahogy szüleink zárt körben keresték fiatalságuk sikerdarabjait, mi is félelmek és veszélyes kalandok között cserélgettük az erdélyi írók becsempészett írásait. A lassan hazajárogató ötvenhatosok hozták a Rió-ban, kanadai kisvárosokban, és más egzotikus helyeken megjelent könyveket. Európai metropoliszokból jöttek a Máraik, és tömegével az emlékiratok. Olvastunk lázasan. A közkönyvtárak írói esteket rendeztek, nem volt hirdetés, reklám és PR, egy falragasz nyomán csordultig teltek a termek. Juhász Ferenccel, Nagy Lászlóval képernyő elé lehetett ültetni az embereket.

Ma Harry Potter nemzedéknek határozza meg magát a húszas korosztály. Hogyan lesz ebből Thomas Mann, Dosztojevszkij, vagy akár Kosztolányi, Babits? A klasszikusok megtalálják az utat, ez csak idő kérdése. És a ránevelés?

A legnagyobb ígéret a kortárs magyar irodalom.

Értékes versek, regények, hovatovább életművek kiáltanak ránk a valóságos és virtuális könyvespolcokról. Néha csak pisszegnek, ez igaz, mert a marketing büdzsék nem azonosak. Az is szomorú tény, hogy hiába halljuk meg az igaz hívó hangot, egyszerűen nem lehet lépést tartani a könyvárakkal. Ez alól az elektronikus kiadvány sem kivétel.

A jelen írói, költői nem csak magukért dolgoznak műveikkel, hanem más szerzőkért is. A médiaszereplések, auktori weblapok, gondozott poétai szájtok, Facebook posztolások, podcast bejelentkezések felszínre hozzák az irodalom ütőképességét. Nem új ez, hiszen mit tettek a régiek az írásaik érdekében? Leveleztek, folyóiratokat alapítottak és írtak, mecénások után kutattak, hajdan még előfizetőkről is gondoskodtak, vagy akár maguk adták ki a könyveiket saját költségre. Pezsgett a literatúra környezete, a mozgalmasság vonzotta az olvasókat. Ma is ennek van esélye, és létre is jöttek már az elfogadott formái: egymást követik a könyvfesztiválok, könyvhetek, kiadói és tematikus vásárok. Könyvünnepek sorozata várja a kíváncsiakat. Gyerekek, fiatalok, idősbe hajlók mellett itt vannak jelen a középnemzedékek is, itt elérhetők tapasztalatom szerint.

A képen Hajna és Ete végső találkozása a Zalán futásából. A kép forrása: MEK OSZK Digitális Képarchívum

Zalán futása: Vörösmarty Mihálynak sem kell sorban állnia

Az Egri csillagok ajánlása mellett felvetődik: és a Zalán futása? Ez a verses eposz sokkal aktuálisabb, mint a most politikailag nem illeszkedő törökök elleni hadakozás. Vegyük például a gasztronómiát. Huba vezér sátrában ilyen kép fogadja a „hadzavaró” Etét:

Ekkoron a hajlék közepén már álla rakottan

Gyenge gyümölcsökkel, téjjel, s hegyi mézzel az asztal,

S egy sült őzborjú fele volt kiterítve szegetten

Hosszas ezüst tálon. Mert dús vala ősz Huba.

Végül az is kiderül, hogyan lett „dús” a Vezér, és a harcokban ellenségeitől szerzett fegyvereket hogyan tárolja. Annyi elöljáróban elmondható, hogy nem éppen a mai ízlésnek megfelelően…

Ettől eltekintve a Zalán futása a magyar nyelv bámulatos kincseskamrája, egy-két sor persze elég belőle alkalmanként, de annyi jót tesz, nyugodtan ajánlom. Mint olvasásra és - mondjuk ki – akár hazafiságra nevelés eszközéül is. Bár nem annyira edukál, mint elmélyít, és az persze nem teljesen kontrollálható irány.