Irodalmi depók alakultak ki az interneten. Bálázva állnak a halhatatlan, klasszikus művek. Adatbázisok nyugszanak az irodalmi internet parkokban. Ingyenesen, szabadon hozzáférhetően.

Mihez nyúljak? Hová lendüljön a kurzor? Nem irodalomhoz, hanem irodalmárokhoz húz-tol az egér.

Naplók, visszaemlékezések vonzanak. Ezeket szeretem olvasni. Sok mindent átélt az ember, maga sem hiszi, hogy, s mint volt. A neves írók feljegyzései talán utat mutatnak. A múlt század utolsó harmada érdekel. A fiatalság, a korai felnőtt kor még cselekvő korszakának évei ezek számomra. Három vallomást idézek fel.

A szervező, aki szervezett lett

Király István (1921-1989) – irodalomtudós, ELTE professzor – ezer oldalt meghaladó memoárja ingyenesen letölthető a Kossuth Kiadó oldaláról. Kiderül, miközben hajdan lelkesen olvastuk az irodalmi folyóiratokat, az egyre-másra színre lépő új írókat, születtek nagyszerű művek, a háttérben elképesztő szervezkedés zajlott. Napi szinten tárgyalták meg a politikai vezetők az irodalom eseményeit, döntöttek regényekről, életművekről, megjelenésről. Felfoghatatlan az egész: mindenkit berendeltek, áthelyeztek, mindenféle alkudozásokba kényszerítettek. Ezt most pontosan látjuk a naplóból. És mégis: óriási tehetségek, örökéletű írások keletkeztek a korban, szinte felülmúlhatatlan gazdagságban jöttek létre életművek. Aczélék akartak irányítani, végül éppen ők kerültek hálóba, és jól megfejték őket anyagilag. Kistafírozták hosszú évtizedekre az írói kört. Persze akadtak kivételek: Kassák, Hamvas Béla, Bibó István, az egész nyugati emigrációs irodalom. És persze a megrendíthetetlen: Márai.

Illyés Gyula: Fáklyaláng

A VR és az AR lejtőre küldi a szöveg alapú médiumokat, a könyvet, a folyóiratot, a képes kiadványokat, a lexikonokat vagy éppen fordítva: fellendülést hoz az érdeklődésben, mint kezdetekben az e-könyv forradalom? 

Két fogalom: AR és VR?

Köznyelvi megfogalmazásban a VR és az AR bizonyos számítógépes multimédia-eszközök segítségével megteremtett, háromdimenziós digitalizált képek vetítésén alapuló mesterséges, szimulált világ, amely a felhasználóban a valóság érzetét kelti. A valós tér és a számítógép által generált tartalmak összevonásával létrejött mediális eszközrendszer velőig hatol. Szemünk előtt, belebújva a VR okuláréba, nem képek úsznak el, mint várnánk egy szemre épített eszköztől. A látás segítségével, kiegészítve hangeffektekkel, belépünk egy térbe, amely ijesztően valóságosnak tűnik. Ingatjuk a fejünket, lépegetünk oldalra-körbe, hogy haladni tudjunk a felkínált utakon, és átlépjünk (a hatás kedvéért többnyire nyikorgó) ajtókon. Egy magyar összefoglaló VR és AR ismertető meghatározása szerint a VR:

"A VR a valóságos helyett érzékelt, szoftver által generált környezet, mely helyettesíti az eredetit és melyet mint létezőt fogad el a felhasználó."

Mindez technika. De mit jelent ez a könyv szempontjából? A kiadóknak mindössze annyi a dolguk, hogy egy mű esetén a nyomtatott, az elektronikus verzió mellett egy újabb változattal kell számolniuk, a VR kiadással? Vagy semmi többről nincs szó, mint a már bevált megfilmesítésről, vagy játékfeldolgozásos variánsról? A sikerkönyveknek ma ez a sorsa, ebben nincs semmi különös. Az általam megismert példák alapján azt gondolom, egy új könyv-alakiság van születőben. Kereskedelmi vonatkozásban, tartalmi értelemben a megváltozott formakultúra lényeges változásokat fog hozni az olvasói igények alakulásában.

Maga a VR szemüveg már belépő szinten hatezer forintért elérhető. Én is ezzel bóklászom történelmeken, világűrökön, képzelt és valós világokon át. Szigorúan az ingyenes tartományokban, hiszen nem azért ismerkedem az új technikával, mert hiányérzetem van az irodalom elérhetősége vonatkozásában. Nekem megfelel a jelenlegi digitális és nyomtatott választék. De a világ rohan az elektronikus pályákon, egyre újabb és újabb kulturális variánsok épülnek fel néhány rövid év alatt. Ide sorolható az AR és VR applikációk megjelenése, elterjedése.

A munkából kivonuló korosztály, mondjuk hatvanöt év felett, olvas? És mit olvas, vesz könyveket még? Már úgy értve, hogy saját célra, nem ajándékként.

Egy amerikai felmérés szerint a hatvanöt év felettiek mindössze tizenhét százaléka olvas el egy évben legalább egy könyvet. Nem tudom, nálunk mi a helyzet, én annyit tudok hozzátenni: nekem megmaradt az olvasási kedvem. Nem azért, mert megszoktam ezt az időtöltést. Az csak egy dolog. A lényeg az, hogy a mai magyar kortárs irodalom nagyon erős. Sorra ontja a letehetetlen könyveket.

Itt van például a szenior olvasás

Németh László írja: „Tanítványaimnak sokszor idézem Weöres Sándor versét: ’Azért szánom én a mai embert, mert a szíve nem bír öregedni.’ Mért nem bír? Mert a semmit sem becsüli úgy, mint a testi frissességet?"

Majd így folytatódik a szöveg:

"Azt hiszem, nagyobb oka is van. A megöregedéshez tőke kell: lelki tartalékok. Akikből túl sokat vett ki a gyermekkora: sosem lesz felnőtt; a megerőltető férfikor öregségünket eszi meg. Századunk kitolja az átlag élethatárt, de elnyüvi tartalékait.”

Az olvasás az a pótkeret, ami rendelkezésre áll. Az ingyenesen legálisan elérhető hihetetlenül gazdag állományok új pályára állíthatják a megnövekvő szabadidővel vívódókat. Az őszkor a régi és új írók felfedezésének kalandjaival van tele a digitális mezőkre bátorkodók számára.

„A nyomtatott könyvkultúra vége számomra 1971 őszén kezdődött” – eleveníti fel Nógrádi Gábor a Librariuson, az „In memoriam Gutenberg - A nyomtatott könyvkultúra vége” című írásában. Így folytatódik visszaemlékezése: „Az úgynevezett SZOT iskola népművelő-könyvtár levelező tagozatán folytattam Debrecenben kezdett tanulmányaimat, és tanárnőnk (Gazsóné), talán az első órán megkérdezte: lehetségesnek tartjuk-e, hogy idővel eltűnnek a nyomtatott könyvek?”

Akkor ő, mint levelezős diák, azt válaszolta: igen!

Közel ötven év telt el azóta, és a nyomtatott könyv továbbra is jelen van, kultúránk megtörhetetlen része. Mégis: mennyi minden történt az elmúlt fél évszázadban a könyves világ centrumán és peremén. Csak annyit részemről, mint szintén egykori népművelő-könyvtár szakos, és szintén az egykori kiegészítő képzés részese: soha nem gondoltuk akkoriban, hogy a könyvromantika átalakul tudásmenedzsmentté, olvasás-marketinggé. Égő szavak, kiporciózott mondatok, letehetetlen fejezetek után kutattak az olvasók hajdan, a hetvenes években, nem a celeb-furfangok zagy-irodalmára, a felnőtteknek szóló gyerekmesékre (fantasy és más). Úgy vették és raktározták a könyvet az olvasók, mint a féltett kincseket. A szobákat belepték a falra szerelt könyvespolcok, kötetsorok között éltünk, vettünk levegőt.

A legfőbb tanulság mára azonban az: meg kell tanulni váltani a tartalom hordozók, egyszóval a könyves formák között. Elektronikus Thomas Mann? Legyen! Digitális Petőfi? Az sem rossz! Elektronikus népmese? Meg lehet szokni! E-book Nagy László? Miért is ne!

Természetesnek vesszük, hogy az olvasás csöndes tevékenység. Némán siklik a szem a betűsorok felett. Ellentmond ennek a tapasztalatnak a hangoskönyvek sikere. Talán meglepő, ám évek óta igaz: a Magyar Elektronikus Könyvtár legnépszerűbb dokumentumai között folyamatosan vezető helyet töltenek be a hangoskönyvek. A havi sikerlistákon az első tíz helyezett nagy részét minden esetben klasszikusaink örökkévaló műveinek hangzó változatai teszik ki. Ebben a pillanatban is a dobogó három helyezettje között kettő hangoskönyv.

Gárdonyi Géza. Egri csillagok. Bornemissza Gergely élete

Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás

Melyik Biblia-változat?

Könyves eseményen alkalmam volt beszélgetni egy főpappal. Szóba kerültek a Bibliák elektronikus változatai. Rákérdeztem, ismeri-e a statisztikai adatokat az e-Bibliák olvasásáról? Nem, mondta. Úgy folytatta, megpróbálja kitalálni, melyik változat lehet a legnépszerűbb. Van ötlete ehhez. Akárhogy haladtunk, csak nem jutott el oda, ami pedig igaz: szövegváltozattól függetlenül a hangoskönyv Bibliák a legtöbbet forgatott (letöltött-bekapcsolt-hangosított) verziók. Meglepetés meglepetés hátán - kommentált.

Úgy tűnik, a szem mellett a fül is szerephez jut a könyvek tartalmának „megszólaltatásában”. Sok térben, temérdek helyszínen lehet feltűnés nélkül regényt, írásművet hallgatni: villamoson, vonaton, várószobákban. A kezdeti kazettás, CD-és fizikai darabosság után az audió irodalmi feldolgozások az internet térhódításával jutottak új platformokhoz. Globális portálok, hazai audioapplikációk, hangfájl gyűjtemények teszik széles választékban elérhetővé a klasszikus és kortárs szövegeket.

A kortárs irodalom videós megjelenítése az internet egyik legnagyobb újítása és ígérete. Filmezett szövegről van szó igazából. A mű megszólaltatása csak a vers vagy próza, illetve annak részletének elmondására, gyakran felolvasására szorítkozik. Nincsenek képi effektek a felvételen, nem filmdramaturgiai eszközökkel közelítenek az alkotáshoz.

A nézettségi számok rendkívül magasak, akár a tízezres nagyságrendek sem ritkák. Összehasonlítva ezt a kortárs líra nyomtatott példányszámaival, annyi megállapítható: az internetes közönség igényli a mai szerzők műveit, ám vitathatatlan, hogy a papírkönyv mellett (néha talán helyett is) más megjelenési formákat támogat.

Tallózva a lehetőségek között:

Az Örkény Színház 24 művésze 24 kortárs költő versét mondta fel videóra. Ezek közül Varró Dániel Feleségem, ha felmegy a Facebookra… című költeményét 26 000-nél többször hallgatták meg egy hónap alatt. A projekt eredetileg Élő költők társasága címen futott, majd 2018 januárjától új néven és megújult tartalommal Élő írók társasága gyanánt folytatódott.Ebben a sorozatban már kortárs prózaírók rövid, néhány perces írásait olvassák fel az Örkény Színház művészei.

Az e-book – irodalmilag – nem informatikai, hanem könyvészeti fejlemény. Az elektronikus könyv előképe nem a számítógép, nem a szövegszerkesztő alkalmazás, hanem az a textualitás, amely képes változni évezredektől évezredekre, évszázadokról évszázadokra, vagy napjainkban, akár évtizedenként. A hardver-gyártók, szoftver-programozók csak készítői, nem feltalálói az elektronikus irodalomnak.

e-book már a XIX. században

Könyvteoretikai kérdés, hogy az irodalmi alkotás elveszíti-e eredendő tartalmát és érzéki-esztétikai hatáskultúráját, ha nyomtatott könyvről digitális szövegtermékké konvertálják? Közel száz évvel ezelőtti költői hitvallások – ellentétben a mai elutasítókkal – éppen arra esküdtek, hogy igencsak jót tenne az irodalom elterjedésének és megértésének, ha a művet leválasztanák a papírról, és átküldenék egy sokkal ígéretesebb megjelenítési formátumra, az elektronikus kivetítésre. Az avantgárd érintett izmusai – ugyan még az informatika térhódítása előtt – nem szembeállították a print és digitális tartalomprodukciót, hanem direkt fordítva, kifejezetten a jövő írói közlésmódjának tekintették a kezdődő elektronikus íráskultúrát.

Irodalom és pénz!

Ma ezt a két fogalmat nem érezzük egymást kizáró jelentésűnek, noha évszázadokig nem kapcsolódtak egymáshoz ezek a realitások. Napjainkban az író anyagi juttatást kap a művéért, ez természetes. Világos a konstrukció: a literátori alkotás a könyvesboltban árucikké lényegül, és mint kereskedelmi egységnek, megvan a maga értéke. Az eladásból jutalékot kap a termék létrehozója, az író. Nem örömteli az a fejlemény, hogy maga a szerző, tekintettel a mai vevői rutinra, egyre kevesebbet kap arányaiban az eladások után. A ráfordítások a marketingre és az árucikk prezentációjára – azaz a méregdrága plázás boltok fenntartására – mennek el, szinte alig marad az elszámolás után valami a mű alkotójának.

Az eladási ár 10-12 százaléka a szokásos jutalék az író részére.

Ha megkapja egyáltalán végül az összeget! Sok rossz hírt hallani, hogy még ezt sem utalják a kereskedők különböző okokra hivatkozva. Végül az író nem jut anyagi ellenszolgáltatáshoz, gyakran ez a valós helyzet. Pedig olvassák, forgatják, letöltik írását. A zavaros, kiéheztető jellegű szituációval a pénz és az irodalom összefüggésrendszere elérkezik az eredeti állapothoz.

Ugyanis a nyomtatás őskorában sem kapott a szerző egyetlen girát, tallért sem műve után. A tiszteletdíja az volt, hogy megjelent a könyv. Többnyire támogatók közreműködésével, mai szóval, szponzorok segítségével. Maga a szerző járt pénzes irodalombarátok után a publikálás érdekében. Később, ha a nyomda látott fantáziát a könyvben, a nyomdász-kiadó is beszállt a finanszírozó felkutatásába.

Gutenberg után évszázadokkal, még a legnagyobb hazai szerzőink is, főúri közrehatással jutottak szerzői nyilvánossághoz. Rögzült ez a megoldás, úgy-ahogy működött a rendszer. Az írók elfogadták, hogy a címlapon a támogatóról zengedeznek. A gond ott keletkezett, hogy az írástudás fokozatos elterjedése nyomán egyre többen kezdtek olvasni, egyre jelentősebb médiummá vált a szöveges közlés. Kifejlődött: egy írásmű képes önmagát finanszírozni.

Keletkezett egy speciális, nagytekintélyű árucikk, a könyv.

Létrejött a könyvkereskedelem, könyvesboltokat nyitottak Pozsonyban, Budán, Kassán, végül Pesten is.

Csakhogy az értelmiségi privilégiummal nem fért össze, hogy fizetést máshonnan is kapjon egy tudós, egy literátor, mint a hivatalosságoktól, tehát például az államtól, az egyetemtől, a várostól. Adni-venni, lényegében kufárkodni, nem számított rangos aktivitásnak. Tovább növelte a zavart, hogy már a szponzoráció is kezdett negatív előjelű lenni, hiszen nem a mű értékétől függött vitathatatlanul és egyértelműen a támogatás. A magyar nyelvű könyvek kereskedelmi forgalmazása a XVIII. század végén kezdett lendületbe jönni, ám a szerzők viszonya a díjazáshoz nem volt egyértelmű.

Megszoktuk, hogy a könyvárudákban – legyen az utcai kis butik vagy fényes plázacsarnok – a termékért, azaz a nyomtatott könyvért fizetni kell. Vannak leárazások, nagy akciók, de a pénztárnál elő kell vennünk a tárcát. Még az antikváriumok előtt árválkodó kartondobozokból is ötven-száz forintokért kutrászhatunk ki egy megtetsző kötetet, tehát semmiképp sem szabad a vásár, még ha fémpénz is elég a pultnál.  

Más a helyzet azonban az online könyvesboltokban.

Az e-book termékekért fizetni kell természetesen, ám az árcédulás művek mellett megtalálhatók nagy számban az ingyenesen elérhető, szabadon letölthető írások is. Nem a senkinek sem kellő irodalom vagy szakmunkák várnak érdeklődőre a free kategóriában. Éppen ellenkezőleg: többnyire klasszikusok, vagy egyes témák kiemelt szöveges teljesítményei kínálkoznak az online böngésző elé.

Érdemes szemlézgetni, hogy a nagy könyváruházak mit kínálnak szabad letöltésre. Ha a választék tetszik, és le is kaparint néhány szabad művet a reménybeli vásárló, az online könyvde már el is érte célját. Megnyert egy olvasót, aki később tartós ügyféllé válhat.

Mit kínálnak tehát a magyar virtuális könyvkereskedések?

Multimédiaplaza

Ahogy felugrik az oldal, nagy villogással jelzi egy méretes banner: „Szabadon letölthető”. Száztizenöt mű szerepel a kínálatban. Történelmi munkák (köztük a BBC magyar kiadású History magazinjai), szakpublikációk a tudományok minden területéről, és magyar klasszikusok, mint Jókai, Mikszáth, és mindenek felett sok Karinthy. Elérhető a „Volt egyszer a könyv...Olvasás az elektronikus időkben” című összeállítás is.

Publioboox

Külön sorban, szép rendezettségben, szembeugróan fut az „Ingyenes könyvek” elnevezésű, kiterjedt könyv-láncolat. (Egyedül itt nem félnek az ingyenes szótól, másutt kerülik ezt a lekicsinylőnek tartott kifejezést. Pedig dehogyis az. Az e-könyv geneziséhez eleve hozzá tartozik az ingyenesség fogalomköre, mint hajdan a nyomtatott könyvhöz is az első időkben.) Népszerű romantikus mai történetek, fantasyk, és sok-sok szakmunka érhető el. Külön ajánlható Kaptás András „2148 A szingularitás éve regénye.” A tartalomról:

„Születtél 2110-ben Bostonban. Ez minden, amire emlékszel előző életedből. Több, mint kétszáz évet sodródtál az űrben holtan. 1000 csillagászati egységre a naptól, az Oort felhő peremén kapnak el, és élesztenek újra egy űrállomáson, ahol mindentől távol összesen három ember él, és dolgozik. Az évszám 2382. A technika sokat fejlődött, de az ember maga alig. Biológiai szükségleteink szolgái leszünk mindig is. A gépek meg a mi szolgáink. Kivéve a Szingularitás. Ők nem szolgálnak. Ők szabadok ...”

Az író jobban lesz fizetve a következő évtizedekben, vagy rosszabbul?

Az informatika belépésével az átalakuló könyvipar szinte minden alapstruktúrát szétrázott; gyökeresek a változások. De a rendszer alapeleme, a mű és írója jobb helyzetbe került-e, vagy gyengültek a pozíciói? Az online habzsolás, a webes terített asztal az író számára nagyobb megbecsülést hoz? Van erre már válasz?

Az író, az alkotó anyagi megbecsülése körüli viták csak most kezdődnek el az elektronikus könyvek fokozatos térhódítása következtében. Az a tiszta szisztéma, miszerint a kiadó fizeti ki a szerzőt – többnyire a könyv fogyására épített jutalékon – folyamatosan oldódik, formálódik.

Felmerülnek a következő megoldások:

Internet-szolgáltató vagy mobil hálózati szolgáltató biztosítja a tiszteletdíjat. A könyv így prémium szolgáltatássá válik;

Fizessen az olvasó közvetlenül a szerzőnek egy self-publishing oldalon;

A könyvek gazdája az e-könyv-olvasó eszköz gyártója vagy forgalmazója legyen. Ez esetben az e-reader árában fizeti meg az olvasó a művet;

Legyen előfizetés: vagy az e-reader vásárlásához, vagy internet szolgáltatás megrendeléséhez kötve. Ez esetben adott könyvállományhoz lehet hozzáférni plusz néhány száz forintos havi előfizetési díjért;

Szerzői oldalak reklám bevételei (ez már megvalósult);

Az állam átveszi a kezdeményezést: épületek, rendszerek fenntartásában kicsit spórolva az e-könyves olvasókat közvetlenül szolgálja ki;

Globális portálok átveszik a felügyeletet. Angol nyelvű könyvek vásárlása esetén magyar nyelvű művet ingyenesen nyújtanak hazai kortárs szerzőktől, kurrens könyvekből.