Blogok nagyságoktól: indiszkréciók mára is
Irodalmi depók alakultak ki az interneten. Bálázva állnak a halhatatlan, klasszikus művek. Adatbázisok nyugszanak az irodalmi internet parkokban. Ingyenesen, szabadon hozzáférhetően.
Mihez nyúljak? Hová lendüljön a kurzor? Nem irodalomhoz, hanem irodalmárokhoz húz-tol az egér.
Naplók, visszaemlékezések vonzanak. Ezeket szeretem olvasni. Sok mindent átélt az ember, maga sem hiszi, hogy, s mint volt. A neves írók feljegyzései talán utat mutatnak. A múlt század utolsó harmada érdekel. A fiatalság, a korai felnőtt kor még cselekvő korszakának évei ezek számomra. Három vallomást idézek fel.
A szervező, aki szervezett lett
Király István (1921-1989) – irodalomtudós, ELTE professzor – ezer oldalt meghaladó memoárja ingyenesen letölthető a Kossuth Kiadó oldaláról. Kiderül, miközben hajdan lelkesen olvastuk az irodalmi folyóiratokat, az egyre-másra színre lépő új írókat, születtek nagyszerű művek, a háttérben elképesztő szervezkedés zajlott. Napi szinten tárgyalták meg a politikai vezetők az irodalom eseményeit, döntöttek regényekről, életművekről, megjelenésről. Felfoghatatlan az egész: mindenkit berendeltek, áthelyeztek, mindenféle alkudozásokba kényszerítettek. Ezt most pontosan látjuk a naplóból. És mégis: óriási tehetségek, örökéletű írások keletkeztek a korban, szinte felülmúlhatatlan gazdagságban jöttek létre életművek. Aczélék akartak irányítani, végül éppen ők kerültek hálóba, és jól megfejték őket anyagilag. Kistafírozták hosszú évtizedekre az írói kört. Persze akadtak kivételek: Kassák, Hamvas Béla, Bibó István, az egész nyugati emigrációs irodalom. És persze a megrendíthetetlen: Márai.
Illyés Gyula: Fáklyaláng