A felejtés köpönyegét az előszobában kell hagynunk. Kedvenc tereinkbe hiába visszük magunkkal a Delete varázsgombot. Arra vagyunk ítélve, hogy semmi tartalom nem vész el.

„Nem kell többé szelektálnunk és válogatnunk a megőrzendő információk között, hiszen minden információ megőrzésére van kapacitás, a jövő intelligens eszközei pedig leveszik a vállunkról a rendezés és visszakeresés terhét. Az egész életünk voltaképpen egy archívum, mindenki saját életének archivistája” - írja Székely Zoltán kapcsolódó tanulmányában. (Kellenek-e archívumok a digitális korban?)

Mindezeket az egyáltalán nem futurista gondolatokat jól illusztrálja: az Internet Archive projekt a legfrissebb adatok szerint 343 milliárd weblapot mentett le és tett elérhetővé, kereshetővé. A hozzáférés teljesen ingyenes, még regisztrálni sem kell előzetesen.

A Wayback Machine alprogram nyilvános adatai szerint az archivált és szabadon olvasható tartalom mélytengere az alábbi hullámokat veti: 279 milliárd weblap, 4 millió koncert és audió felvétel, 3 millió televíziós műsor, egy millió kép, és százezer szoftver.

Na de mennyi ebből a magyar?  A hazai partnerintézmények megkeresése alapján erről is meglehetősen pontos képünk van: nagyságrendileg egy milliárd weblapot őriznek, mintegy 44 terabyte terjedelemben.

A pécsi Klimo Könyvtár termei 

Érdemes kísérletezni a magyar weblapok témakörében. Találomra be lehet ütni a keresőbe az érdeklődő személy által jól ismert web site-ot. Lehet csodálkozni, hogy fent van-e az archívumban a bekopogott URL, s ha igen, milyen formában és részletességgel? Ha nem található, az is érdekes, elemezhető.   

Az egyszerűség kedvéért én a Könyvkonnektor Blog domaint gépeltem a keresőbe. Minden poszt fent van, időrendben, teljes oldalképpel. Azaz abszolút élethűen archív módon. 

Mi tagadás, ezt sem gondoltam volna. Kis pesti lakásban, olcsó pozdorja íróasztalon elmormogott és felfestett néhány foszlány, minden vágy nélkül a hallhatatlanság iránt, egy amerikai, globális szövegmúzeumba kerül. S láthatóan, hosszú élettartamra szerkesztve. Nincs felejtés, tényleg igaz! Az intézményesült emlékezet falán rést üt a blog.

Visszatérve az elején idézett tanulmányhoz:

„Ma emlékezni könnyű, felejteni nehéz. Ezzel egy több ezer éves információkezelési paradigma látszik megváltozni: mindeddig a felejtés volt természetes és az emlékezés igényelt erőfeszítéseket – időt, energiát, technikát, szakértelmet, pénzt. Ma éppen hogy a felejtés igényli ugyanezt: az örök digitális emlékezet víziója és üzleti modellje nehézzé és fáradságossá teszi az információk törlését, vagyis a felejtést.”