Szövegjet

„A költészet emberi, a számítógép nem emberi, sőt embertelen, és ennélfogva a számítógépnek nem lehet köze az irodalomhoz?” A kérdés még sarkosabb következtetésbe fordul: Az irodalmat nem lehet értelmesen adatnak tekinteni. A probléma lényegi és nem felszínes: az irodalom nem adat. Az irodalom az adat ellentéte.”

Az adatromantika, s vele szemben az adatgyarmatosítás idején egyáltalán nem lényegtelen, hogy egyszerűen rákérdezzünk: hol a helye az olvasásnak a digitális médiakultúra szövevényes hálójában? Ez a problémakör egyidős a komputer megjelenésével. A Helikon Irodalom- és Kultúratudományi Szemle legfrissebb száma a számítógépes irodalomtudomány témaörvényébe bocsátkozik. A fent idézett mondatok a lapszám „Számítógépes irodalomtudomány: az adattól a transzcendentális kritikáig” című tanulmányából származnak.

A datafikáció van akit rémiszt, másokat lelkesít. A Big Data önmagában nem jó vagy rossz, viszont növeli az egészséges társadalmakban meglévő és folytonosan küzdő koordinációs lehetőségek esélyeit vagy elhamvadását. Az irodalom talál kapcsolatot ehhez a digitális performanszhoz? Az olvasás felhúz, kiterjeszt: eredendően és a jelenben is, ám a mérhetetlenül felduzzadt online szövegroncsok közötti eligazodáshoz segítség kell. Támasz, amelyet hiteles erők képviselnek. Irodalmárok, könyvtárosok, nagy olvasáskalandorok a családban, a tanulási környezetben, jó nyomtatott vagy elektronikus könyvek felhalmozóiban. Könyvespolcok, book-applikációk nem a romok képire asszociálnak. Jelentős fegyvertény a Helikon folyóirattól, hogy tanulmánygyűjteménye szembenéz a digitális médiavilág irodalmat érintő kérdéseivel.

library-1666701_1920.jpg

Kép forrása: Pixabay, Gerd Altmann, Freiburg

Digi-benszülöttek olvasási szokásai

Golden Dániel tanulmánya számba veszi a text algebra (digitális bölcsészet) számítógépes fejleményeit. Nem marad azonban a mérhető szöveg alkatrészek, összesíthető íráselemek adatbázisos szemléleténél. Megfogalmaz az olvasáskultúra átalakulására vonatkozó határozott véleményt is. Összefoglalóan megállapítja: „Az elmúlt három évtized ismételten bebizonyította, hogy a kultúra konzervatív rendszerként működik. A nyilvánosság ollója szétnyílt: egyik oldalról az intézményesült formák, amilyenek a bölcsészettudományok is, nehezen mozdulnak, ragaszkodnak jól bevált mechanizmusaikhoz, a másik oldalról a tömegek hátra sem nézve hagyják maguk mögött az alfabetikus alapú kultúrát. A két világ közötti távolság és feszültség egyre nő, s a digitális bennszülöttek felnövésével valódi földindulásszerű átalakulások következhetnek.”

Mindezt felerősíti az algoritmikus irodalomtudomány megjelenése. A naiv szcientizmus helyett ez az új literatúra tudományág „az emberi kultúra termékeire általánosságban úgy tekint, mint amelyek radikálisan átalakíthatók, újrarendezhetők, szétszerelhetők és újra-összeszerelhetők.” Az online űrben a szövegtestek atomjaikra hullanak szét, majd ismét összeállnak más szerkezetben.

Digitális és/vagy digitalizált

Az elektronikus szöveg két létformáját különböztetjük meg jelenleg: a digitalizált művet, amely egy nyomtatott mű elektronikus verziója; valamint a digitális alkotást, amelyet eleve komputeren kreáltak. A cikk szerint fontos lenne egy harmadik típus is, „… amikor a nyomtatott előzményből a digitális változatot azzal a szándékkal hozzuk létre, hogy az olvasási tapasztalatban a nyomtatottól eltérő, a digitális közegből fakadó hozzáadott értékkel bírjon (minimum a megjelenítés eloldása a nyomtatott formátumtól, maximum a kereshetőség stb.).” Itt nyitott kapukat dönget a tanulmány szerzője, hiszen az elektronikus irodalmi képződmények széles skálája készül ilyen szándékkal, a weben halászgatva bőven lehet találkozni ilyen kísérletekkel. De nem kell messzire menni: maga az e-könyv-olvasó eszköz is megreformálja a nyomtatott írásművet, elég a Kindle szolgáltatásaira gondolni (fordítás, szövegmagyarázat, szótári kapcsolatrendszer, értelmezés, jegyzet-megosztás, más olvasók által végzett kiemelések adatbázisa, stb.) A legelterjedtebb e-book formátumok, az ePub, és a Kindle variáns, önmagukban is a szöveg teljesen új létmódját hozzák létre.

A digitalizáció kulturális gazdagodást hozott, de egyben kihívásokat is tett az olvasáskultúra évszázados hagyományainak rendszerébe. Az olvasás és írás tanult folyamata megtört, az értelmezés nem kizárólag a betűsorok megfejtéséből bontakozik ki. Az irodalmi műre is árnyékot vet a képiség, a tartalom kibontása képpontok, képegészek fogódzóival is történik. „A hagyományos statikus szöveg a tapasztalásban dinamikus hipermédiává válik” – állapítja meg Golden Dániel. Ebből egyenesen következik: „A képernyőkorszak térben és időben kiterjesztett szövegeinek a technikájában és az esztétikájában is óhatatlanul megjelenik a film- és videókultúra. A képkivágás, a megvilágítás, a kép- és hangvágás készségei észrevétlenül beépülnek a digitális közegben történő szövegalkotásba.”  A katarzis a médiális sokszínűség prizmáján áttörve, váratlan és tervezhetetlen pillanatokban lepi meg a befogadót.   

Könyvfogság vége

Az elméleti megközelítések természetesen nem fordíthatók le azonnal egy az egybe a napi könyvszakmai gyakorlatba. Úgy látom, a könyves tendenciák ma nem a szöveg-hordozók, formátumok, olvasási eszközök valamelyikének privilegizált, egyeduralmi kiszorítottsága felé haladnak. Az ABC modern kori ösztönös nomádjai nem a saját gépes felhasználók tabletező-mobilozó kommunikátorai, nem a digitális bennszülöttek alfa csoportjai, nem a print valós vagy színlelt megszállottjai: hanem azok, akik olvasnak, és az előttük lévő szöveges felületre, legyen az papír vagy kijelző, úgy tekintenek, mint a folyamatos vonulás, szellemi kalandozás végtelen területeire. 

Eléggé vízválasztó a Golden-tanulmány „A szöveg mint hipermédia” fejezetének végkövetkeztetése: „A nagy kérdés tehát az, hogy a könyv „fogságából” kiszabadulni látszó szöveg a hipermédia közegébe átörökítődve képes lesz-e megőrizni hagyományos erényeit, a kritizálhatóságot és az archiválhatóságot. Avagy feloldódik a folytonosan jelenlévő virtuális audiovizualitás archiválhatatlan és kritizálhatatlan állandó jelenidejűségében, amely esetben – hasonlóan a helyhez és időhöz kötött művészetekhez, mint amilyen a tánc vagy a színház – a történeti vizsgálat számára csak a jelenségek emlékezete lesz hozzáférhető, a jelenség maga nem.”

A szövegjet befutott az állomásra. Utasterét, szolgáltatásait, digitális bokszait használni fogjuk? A Helikon 2020/1. számának tanulmányai segítik a tájékozódást az olvasás élménytanának lehetséges új menetrendjéhez.