Írók megfigyelve! Folyóiratok a témáról

Az online szövegelérés kalandokra csábít. Az otthoni könyvespolc véges. A könyvtári kutakodás professzionális. A végtelen net oda is elvisz, ahová egyébként nem jutna el az olvasói érdeklődés.

A folyóirat adatbázisok listázása közben – szakmai publikációra készülve – leltem rá a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezetében működő Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet kiadványaira. A hajdani állambiztonság szégyenteljes, főként értelmiségellenes akcióival foglalkozik a Hankiss Ágnes vezette team. Innen sodródtam el más szabadon elérhető (témába vágó) írások adatbázisaihoz.

A népszerű nevén III/3-as ügynöklistákkal, azok tartalmával, és az elkövetések konkrétumaival az alábbi periodikák és kiadványszervezők foglalkoznak (free hozzáféréssel):

Arc és Álarc

Kiadja a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet. A folyóirat témakörét a névadó Hamvas Béla egyik megjegyzése adja: „A történelemben uralkodó embertípus az álarcot viselő ember, aki elfelejtette az álarcok leleplezésének és átvilágításának a módszerét…”

A folyóiratot így mutatja be Megyeri Dávid: „A periodika szerzői azon vannak, hogy az álarcok mögé ismét megtanuljunk betekinteni Hamvas Béla útmutatásával. Mert idejétmúlt az ügynök közkeletű meghatározása, amelyet nem véletlenül emlegetnek szűkített jelentésében azokra korlátozva, akik a kommunista titkosszolgálati hatalmi piramis legalján voltak. Fel kell fedeznünk: sok mindenki ügynök, akit nem is úgy hív a különböző helyekről befolyásolt közhiedelem. Ezek az álarcos figurák elvonulnak a szemünk előtt a folyóirat cikkeiben, mint Hamvas Béla ikonikus művének, a Karneválnak a lapjain.”

Megdöbbentő leleplezések is bőven olvashatók a folyóirat tanulmányaiban. Írókról, írófeleségekről, beszervezésekről. Az érdeklődést egy idő után hasfájás és más elgyengülési tünetek követik az olvasó részéről. Csak erős idegzetűeknek ajánlott.

Betekintő

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes folyóirata. A periodika főként konkrét eseteket dolgoz fel, személyek csoportok elleni diverziók titkos szolgálati megszervezését. Itt is lehet turkálni a brutális történetekben. Írók, és más értelmiségiek gyakran kerültek célkeresztbe. Arat a halál és kegyetlenség a valós nevekkel tálalt sztorikban. A legfrissebb számban a népi írók, illetve akiket a BM annak tartott, felderítése és megzabolázása a téma. Kik voltak a híradók, informátorok? Változatos a kép…

ugynok_munka_kozben.png

Terror és Elhárítás

A Terrorelhárítási Központ Tudományos Tanácsának folyóirata. Többnyire aktuális események állnak középpontban, de gyakori a visszatekintő témák feldolgozása is. A 2017-es különszám például a rendszerváltás egyedi eseteit dolgozza fel, tanulságosan, még nem ismert adatok és tények panoramatikus bemutatásával.

Nemzeti Emlékezet Bizottsága kiadványai

Az intézmény feladata az ügynökmúlt feltárása. Mindezt az adott – sokat vitatott – jogszabályi keretek között végzi. Adatbázisai dokumentatívak, táblázatszerűek. A legfrissebb lista az 1956-os perek résztvevőinek nevét, szerepét foglalja egy jól áttekinthető lajstromba.

A szervezet kiadványai érdekes, izgalmas témákat vetnek fel. Az egyik legutóbbi kötet az "Ügynöksorsok; Ügynök? Sorsok?" talányos címet viseli. A szervezet kiadványai nem érhetők el online, nyomtatott anyagént szerezhetők be, könyvesbolti forgalmazásban, nem támogatott áron.  

Természetesen más folyóiratok is közölnek publikációkat a témába vágóan. Érdemes itt említeni a Beszélő és a Kortárs Online egy-egy írását, példaszerűen.

Beszélő: Litván György: 1957

Kortárs Online: Tóbiás Áron: Íróperek nyitánya