E-könyv kalauz

Könyvkonnektor

Vigyázat! Környezetre ártalmas: a könyv!

Rombolni, pusztítani az olvasás kedvéért? Ezt éppen senki sem vállalja, bár mégis ezt tesszük. Legföljebb nem tudunk róla. A rendkívül szimpatikus és ténylegesen segítő-tanácsadó Digitális Család online folyóirat most azonban felvilágosítja a tudatlanságban tévelygőket.  Helyzetértékelése a következő:Egy átlagos háztartást nézve 6-800 könyvet találunk egy családnál, de ez a szám több ezres is lehet, életkortól, foglalkozástól és érdeklődéstől függően. Mindez, tehát a közel ezer könyv, nagyjából 1 tonna papírt jelent, előállításához pedig megközelítőleg 420m3 víz, 1650 kg fa és 710kWh energia szükséges, mindezt kiegészíti a gyártási folyamathoz szükséges mészkő, klór és kén. Hazánkban egy évben kb. 12-14000 könyv jelenik meg.” Ebből az adatsorból mindenki kiszámíthatja, mennyibe kerül a természetnek az, ha kedvenc könyveit egy kultúrabarát otthon sorakoztatja fel: tiszteletből, élvezetből, szeretetből a nyomtatott szöveg iránt. Dőlnek a fák, de milliószámra megmenthetők lennének, ha nem printelnénk ki sok szöveget, és megelégednénk a képernyős verzióval. Az e-könyv sem a búja ligetek vöröskeresztese, erről is vannak adatok.

Az e-book környezeti kárai

Valóban kíméli az őserdőt az elektronikus könyv-olvasó eszköz? Nem egyértelmű a válasz. Vitathatatlan tény ugyanis, hogy az e-könyv olvasó gyártásához ritka és toxikus fémeket is felhasználnak, és maga az eszköz csomagolása, amely egy másodperc múlva kidobásra kerül az üzembe helyezés után, szintén rengeteg papírfelhasználást jelent. Aztán a működtetés során áramot vételez a masina, az is gyártási termék. És akkor még ott van, hogy a megunt készülék hulladékgondozása szintén energia, termelési folyamat. A print és az e-book környezetkárosító kihatásai összevethetők. Erről tanulságos infografika olvasható itt.

Mindezek az előnyök és hátrányok csak abban a kontextusban érdekesek, ha a műszaki-technikai paraméterek alapján számolunk. A tartalom szempontja egészen más. Az e-könyv-olvasó eszközzel (ez természetesen nem csak e-book lehet, hanem sok más média gépezet) és magával az e-könyvben foglalt szöveggel elértünk a végtelen könyvbirodalom korába. Mindenki ingyen olvashat a legális free könyvek kínálatából. Ez hazánkban nem keveset jelent, mint közel húszezer klasszikust a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) állományából, vagy közel száz XX-XXI. századi kortárs író műveit a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) adatbázisából.  És ezek csak a legnagyobb hazai digitális könyvespolcok, még sok más lehetőség is van, elég a megyei könyvtárak kínálatára gondolni, vagy a nagy kulturális projektek dokumentumaira, mint a Hungaricana, Archívnet. És akkor még nem szóltunk a globális könyvportálokról, mint a Gutenberg Project, vagy az Internet Archive. Az ingyenes e-könyvek elérhetőségéről free tanácsadó könyv: Magyar irodalom a világhálón.

dery_1.png

A képen: Déry Tibor (egy időben Dániel Tibor néven kényszerült publikálni) két könyvborítója. A könyvborítók letölthetők a Digitális Irodalmi Akadémia gyűjteményéből. 

Összehasonlítás tartalom szerint

Az e-könyv és a nyomtatott könyv összevetésében gyakran hiányzik a tárgyszerűség. A nyomtatott könyv egyedi termék és egyben érzelmi hangulatokat is közvetít a maga tárgyiasságában a tartalomtól függetlenül. Az e-book ereje az elérhetőségben, a hozzáférés szabadságában van. Ez a lényeg. A lovaskocsis utazás, vagy a hátizsákos battyogás élményszerűbb az autópályán rohanásnál, mégis veszünk és használunk autót. A távolságot le szeretnénk győzni, mérjék azt kilométerben, vagy szellemi perspektívákban.

Tovább olvasom

Pályázati téma: művészet és erkölcs

Közzétette főigazgatói pályázatát a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kinevezett vezetője. „Otthonosabbá tenni a magyar világot” – áll az alapvetésében. Majd így folytatja Demeter Szilárd, a néhány napja véglegesített direktor: „Szebben fogalmazva: a magyarok – és úgy általában a közép-európai nemzetek – költőien lakoznak.” A filozófus végzettséggel is rendelkező, egyben többkötetes regényíró és lapszerkesztő nem véletlenül utal itt Heidegger sokszor idézett megállapítására: „A nyelv a lét háza. A nyelv hajlékában lakozik az ember. A gondolkodók és a költők e hajlék őrzői.”*

Mit jelent?

A „költőien lakozni” kifejezés Friedrich Hölderlin német költőtől (1770-1843) származik. Ami híressé tette ezt a sokjelentésű szólást, az Martin Heidegger német filozófus (1889-1976) tanulmánya „…költőien lakozik az ember…” címmel. Mit is jelent az, hogy „költőien lakozni”? Az új főigazgató ezt nem fejti ki, Heidegger azonban igen. Vállalva itt a leegyszerűsítést, Heidegger szerint „költőien lakozni” nem mást jelent, mint képesnek lenni a mértékvételre az egymás felé fordulás dimenziójában. Rendelkezni morális érvényű mérési kapacitással a humán térben. Konkrétan:

„A költésben történik meg a mérték vétele. A költés a szó szigorú értelmében vett mérték-vétel, amely révén az ember mértéket kap létezésének tágasságához.”**

Demeter Szilárd is utal erre az értelmezésre. Felvezeti, hogy „..a magyar kultúra irodalomcentrikus kultúra.” Így érvel a továbbiakban: „…történeteinken keresztül értjük meg a világot, verseinkben találjuk meg a válaszokat az életproblémáinkat célzó kérdésekre.” Ritka az ilyen filozofikus felütés egy menedzser pályázat kereteiben, ezért tulajdonképp elismerés illeti a kandidálót. Viszont, ezt szeretném hozzátenni, ha bölcseleti elemekkel tűzdelt írásnak fogjuk fel a beadott koncepciót, természetszerű, hogy rögtön vitára hívó is néhány megállapítása. Úgy érzékelem, a „költőien lakoznak” rámutatás a szerző részéről inkább a művek befogadására vonatkozik, míg eredeti használatában ez a metafora alapjaiban egyfajta alkotói szemléletet jelent, amely nyilván hatással van – ennyiben igaza van Demeter Szilárdnak – az olvasói mentalitásra is.

Digitális irodalom: merre tovább a PIM-ben?

Az elektronikus szövegkultúra témakörébe vágó rész a „Digitális irodalmi pantheon”, illetve a „Digitális Irodalmi Akadémia” fejezetekben kerül kibontásra. Mi tagadás, a pályázatnak ez az eleme nem elég konkrét. További probléma, hogy hiányzanak belőle a megfelelő terminológiák. A pantheon jó szó, de valójában egy adatbázist fed, ha jól értem. Mindez azért fontos, mert egy adott életmű informatikai feldolgozása igencsak sokféle lehet, függően a szándékoktól és a létrehozási, valamint a fenntartási költségektől. Nem lényegtelen, hogy egy portálról, adatbázisról, webes kirakatról beszélünk. A text sokféle módon megél, de a prezentálójának szakszerűen kell közelítenie a megjelenítéséhez.

A pantheon távlati terv, a Digitális Irodalmi Akadémia viszont létező portál, méghozzá a szabad elérésű magyar szövegbázis rendszerének egyik legfontosabb tagja. Éppen ezért gyakorlatiasabb kicsengésű itt a pályázó néhány megállapítása. A projektről szólva határozott hangnemű a nyitás: „Tulajdonképpen úgy van, hogy nincs. Annak idején egy miniszteri rendelettel hozták létre, azóta se alapították meg.” Lehet, hogy ez száraz adminisztratív tény, viszont ami a működést illeti, annak sikeressége és olvasói elfogadottsága vitathatatlan. Az új igazgató tovább bővítené a szerzők listáját. Ez hasznos törekvés, azonban éppen ellenkezik az eredeti célkitűzéssel: azzal, hogy ne az aktuális fenntartó határozza meg a tagok körét, hanem maguk a tagok, az írók és költők, így próbálva elkerülni a bármely oldalú hatalmi lobbizást szerzők érdekében.

E-könyv vagy más? 

Nem fedi a mai elfogadott szakszerűséget az a gondolat, hogy a DIA keretében e-könyvben jelentetné meg a főigazgató „azokat a kortárs irodalmi műveket, amelyekre a kiadók már nem látnak piaci keresletet.” Alapinformáció ehhez, hogy a DIA nem e-könyv formátumban adja közre a műveket, hanem webes megjelenítésben. Az okokra itt most nem térünk ki, de nem véletlenül használják ezt a platformot. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy ez a felvetés, mármint az, hogy kortárs írók alkotásai megjelenhessenek professzionális hazai irodalmi digitális könyvtárakban, ingyenes hozzáférésben, nem újszerű elképzelés, hiszen a Magyar Elektronikus Könyvtár már ma is biztosítja ezt a lehetőséget. És élnek is vele sokan a kortársak közül, értve ez alatt az élő szerzőket, vagy a közelmúltban eltávozottakat.

gyulai_pal_2.png
A képen: Gyulai Pál. Ő írta: A tudomány mélysége most is keveseké, de a költészet bája mindnyájunké.”

Tovább olvasom

Szerszámosláda az internethez

Évtizedek óta egyebet sem teszünk, mint viharos gyorsasággal érkező és meghonosodó kifejezéseket tanulunk. Többnyire idegen szavakat, nagyrészt eszközök és szolgáltatások neveit. Felsorolni is lehetetlen, de mindennapos kifejezések: Netflix, Instagram, Pinterest, Spotify, és mindenek előtt a Facebook.  Applikációk, márkacímkék, web-áruházak imidzs turbulenciái uralják a hálózatot. Maga a felhasználó sem tudja gyakran, ki is ő valójában: user, prosumer, subscriber?

Hogyan lehet eligazodni ebben az X –Y -Z, újabban alfa generációs komputer környezetben, digitalizált kommunikációban?  Részelemekre rá lehet kérdezni a Wikipédián, de összefüggéseiben gyakorlatilag lehetetlen – különösen magyar nyelven – informatív, megalapozott tájékozódáshoz jutni. Hiányzott egy kézikönyv, amely felvállalja a szinte abszurd szándékot: az online világ teljességéről alapműveltségi szintű tájékoztatást nyújtani.

Szép új világháló

Kertelés nélkül kijelenthető: talán most megszületett ez a régóta várt kisenciklopédia. Szűts Zoltán "Online" című munkája a napokban került a könyvesboltba. A közel ötszáz oldalas mű bevallott célja: a korábbi részletes, ám természetszerűleg szűkített témakörű szakirodalom tényanyagát összegezve bevezetést nyújtson az internetes kommunikáció és média alapjaihoz. Mindezt érthetően és az adott jelenséget a maga kapcsolatrendszerében prezentálva.

Mint a könyv ajánlójában olvasható:

„Olyan komplex munkát tart kezében az Olvasó, mely körbejárja a vizsgált téma multidiszciplináris: kommunikációs, médiatudományi, társadalmi, technológiai, illetve kisebb mértékben filozófiai aspektusait is.”

Csak felsorolás szintjén, miről is tájékoztat az „Online”?

  • a számítógép történetéről
  • a hálózat históriájáról, az ARPANET-től az internetig
  • a világháló működési rendszereiről
  • a web 2.0 és a közösségi médiáról

Az utolsó fejezet címe: „A jelen és a jövő kihívásai”

Itt olvasható a szerző nem túl biztató helyzetleírása: „A közeljövőben a nyílt, web 2.0-s rendszerek bezáródnak, és a fizetős szolgáltatások kerülnek előtérbe. A közönség által létrehozott tartalomra építő, szolgáltatók által biztosított platformok megmaradnak, de a modernizáció mértéke növekszik, és a kapuőrök is visszatérnek, a prosumerek* alkotásban lelt öröme pedig elhalványul, hiszen munkájuk nem azonnal, és egészen biztos, hogy nem változtatások nélkül jelenik meg online.”

A hálózat megteremtőinek az eredeti célja a nyitottság volt. A külön fejezetben bemutatott „vizionáriusok” kezdeti koncepciója arra épült, hogy lehetséges egy, mindenki számára szabadon elérhető tudásbázis létrehozása és működtetése. Másként alakult. Hogy miképpen, azt az „Online” érthetően és nagyon színvonalas metodikával bemutatja. A szerző áthidalja azt a mesterséges, gyakran szédítő mélységűnek látszó szakadékot, mely a történeti adatokra és technikai részletekre koncentráló, szigorúan informatikai munkák és a tisztán elméleti megközelítések között húzódik.

Hálózati mindentudó 

Az „Online”  kézikönyv olyan apparátus, kétkezi szerszámosláda, amelynek segítségével reparálhatjuk tudásunkat a virtuális világ és a reális mindennapok között felugró kihívások leküzdésében, mértéktartó kezelésében.

online.png

A könyv adatai: Szűts Zoltán: Online. Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei. Budapest, Wolters Kluwer, 2018. 478 old.

*prosumer jelentése: a szó a producer és a consumer vagyis a fogyasztó és előállító szavak összevonásával keletkezett. Tehát a prosumer nem csak fogyasztó, hanem véleményező, akár alkotó résztvevője a kulturális vagy fogyasztói termékeknek.

Az ABC nomádjai

Mekkora a teljes világ könyvtermelése? Fel lehet ezt mérni? Egy EU-s tanulmány kísérletet tesz a válaszra.

Ezek szerint a földkerekség minden lakosára - akár tud olvasni, akár nem - egynél több könyv jut. A digitális és a nyomtatott kiadványok összességére érvényes ez az adat. Konkrét számokra lebontva: a földgolyóbis 7,5 milliárd humán örököse nagyságrendileg 10 milliárd könyvpéldány között válogathat.

Honnan hová?

A fejlődést a következő adatok jelzik: a papírgyártás könyv célú felhasználását alapul véve az 1950-es években a Föld teljes termése 5 milliárd példány lehetett, 2000 körül pedig már 6 milliárd. Igaz, a népesség növekedése még rohamosabb volt, így a negyven évvel korábbi 1,6 példány/fő arány 0,9-re csökkent. A népességszám növekedése főként Kelet-Ázsiában és Afrikában következett be: például ma Kínában – a könyvkiadás jelentős emelkedése ellenére is csak 0,6 példány jut egy főre, míg a fejlett államokban 3–7 példány.

Görbe lefelé

Ki fogja ezt a rettentő mennyiségű könyvet elolvasni? Ez már csak azért is kérdés, mert hazai és globális fókuszú felmérések igazolják: rohamosan csökken az olvasásra fordított idő. Magyar adatok a következők:

·         a felnőttek közel 50 százaléka egy könyvet sem olvasott el az utóbbi években

·         közel 30 százalék 1-3 könyvet olvasott évente

·         a társadalom nagyságrendileg hét százaléka olvas el havonta legalább egy könyvet.

 

Min olvasunk?

Miben van növekedés, ha már az olvasásban alig-alig? Nem másban, mint a médiális technikai eszközök vásárlásában és használatában. 2018-ban már 2,5 milliárd okos telefon van használatban a földtekén. A darabszám várhatóan 2020-ra túlnövi a három milliárdot. Mindehhez hozzá lehet fűzni, hogy számos országban a tinédzserek 100 százaléka rendelkezik okos telefonnal.

A digitális olvasás területén is zajlik a nagy gépi átrendeződés. Az egyes IT-eszközök e-olvasásra történő használatának aránya a legfrissebb, egyetemisták körében végzett nemzetközi felmérés szerint az következő: laptop 81%, okostelefon 37%, PC 34%, tablet, iPad 28%, e-olvasó- készülék 7% (több készüléket is megjelölhettek a válaszolók, miközben 4% semmilyen e-olvasást nem vállal). Országok szerint jelentős a szóródás, például Kínában az okostelefon 74%-os (Norvégiában csak 21%-os) népszerűséget könyvelt el. Úgy tűnik, a speciális e-olvasó-készülékek (Kindle stb.) részaránya stagnál (általában 5–7%), s a használók egyre inkább az „okosodó” telefonokat veszik, illetve részesítik előnyben.

szabados_agnes.png

Kép: Szabados Ágnes „Nincs időm olvasni” könyvnépszerűsítő mozgalma egyik posztjának illusztrációja

A nyomtatott könyv tartalékai kimeríthetetlenek. Az elektronikus szöveg távlatai beláthatatlanok. Az e-book, a digitalizált műveltségi tartalom, az online szöveg helye ma még nem határozható meg teljes funkcionalitásában a kulturális és oktatási infrastruktúrában. Hullámvölgyek és csúcspontok egyaránt következhetnek. Az ABC modern kori ösztönös nomádjai nem a saját gépes felhasználók tabletező-mobilozó kommunikátorai, nem a digitális bennszülöttek alfa csoportjai, nem a print valós vagy színlelt megszállottjai: hanem azok, akik olvasnak, és az előttük lévő szöveges felületre, legyen az papír vagy kijelző, úgy tekintenek, mint a folyamatos vonulás, szellemi kalandozás végtelen területeire. 

Tovább olvasom

Könyvek, amiket sohasem olvashattam

Írók gyakran szólnak a könyvről. Általában olyan művekről, amiket ajánlanak. Gyakori részükről a könyvnek, mint összkulturális teljesítménynek a méltatása. Akad kivétel is. A múlt századi költő, Somlyó Zoltán, a könyvről mint elérhetetlen objektumról versel.

A mostani Gutenberg nem elég.  Költeményében „új Gutenberget” kiált. El kell jönnie ennek a bölcsészeti feltalálónak. A papír, vagy a jelenlegi elektronikus felület csak előjáték az emberiség kulturális történetében. Az új, a merőben más nyomdagép közvetlenül az olvasó biológiájába préseli a mondanivalót… Igaz, már későn. A humán lét gályarabság, és a jövőbeli könyv csak az egykori életgazdagságra emlékeztethet.

Ó, hányszor gondolok tirátok, 
minden széptől és jótól elhagyottan: 
ti könyvek, miket sosem olvashattam! 
 

Ti titokzatos, messzi hűs lapok! 
Betűknek mérhetetlen tengermélye: 
nem vihettek magasba és a mélybe... 
 

Ott sorakoztok messzi polcokon 
a titkotok két tábla közt bezárva - 
s nekem nincs kulcsom ebbe a szent zárba... 
 

De hűvös őszi alkonyatokon, 
mikor hangja sikolt a szélkakasnak, 
lelkemre éles fénysávok szakadnak... 
 

És megindul köröttem csendesen 
nem olvasott könyveknek légiója 
s magával ránt a tisztább régiókba... 
 

Megálmodom - ki eljő egykoron - 
a legnagyobb gondolkodót a földön: 
(hol leszek én, mire csillaga följön!...) 
 

S az új Gutenberget is, aki majd 
könyvét a lelkünk ráncaira írja... 
S a nagy Költőt is, ki Dantét lebírja... 
 

Ki jókedvet és szabadságot ád 
a gályapadhoz láncolt embereknek, 
kik egy könyv fölé borulva remegnek...

 
somlyo.png

Tovább olvasom

Megbukott vagy sem? Tények az e-könyvről

Buta termék az e-könyv-olvasó. Ebből következik, hogy az e-szövegeket nem olvassák. Az olvasás elektronikus forradalma megbukott, illetve el sem kezdődött a HVG újévet köszöntő tudósítása szerint. A szakíró megállapítja: „Nem vált valóra az évtizeddel ezelőtti jóslat a nyomtatott könyvek haláláról, olyannyira nem, hogy a digitális formátumú olvasnivaló még meghatározó részt sem tudott szerezni a piacon.”

Mindebből semmi sem igaz. Helyesebben éppen az ellenkezője a valóság.

Egyes szegmensekben a digitális tartalom szinte teljesen kiszorította a nyomtatott szöveget. A napilapok print kiadása minimálisra zsugorodott. A tudományos publikációk a hálózaton egzisztálnak, az adatbázisokban forognak össze. Az irodalmi és kulturális folyóiratok is az internet bölcsész végpontjaira épülnek, archívumaik a teljes anyagot szolgáltatják azonnal vagy némi időbeli késleltetéssel. Fontos periodikák csak digitálisan léteznek.

De térjünk vissza a könyvekhez.

A nyomtatott kiadványok olvasottságát a kereskedelmi statisztikákból kibogarászni nem lehet. Ezek a számok csak annyit mutatnak, amennyit: vagyis azt, hogy a vásárlók a hazai kereskedők egy részétől éppen mit vesznek. (Hogy olvassák-e, az már más kérdés.) De maradjunk akár az e-könyv forgalmazási adatoknál. A hivatkozott cikk szerint a magyar e-könyvek vásárlására a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) kimutatásaiból lehet következtetni. Ezzel csak az a baj, hogy a szervezetnek nem szolgáltat adatot (mivel nem tagja) az e-book forgalmazók jelentős hányada. Ezért már eleve nem teljes a kép. Még nagyobb hiányosság, hogy az MKKE táblázatai nem mutatják ki az e-könyv vásárlásokat a globális digitális áruházakból. Elsősorban az Apple iTunes, a Google Play eladásairól van szó, és természetesen az Amazon is ide sorolható (elsősorban nem magyar nyelvű forgalmával). Ezen kívül még számtalan nem hazai könyvbázis létezik, ahonnan vásárolnak az olvasók. Feltehetőleg nem magyar nyelvű könyveket, de talán nem követünk el hibát, ha ezeket a vásárlásokat is a honi könyvpiachoz számítjuk. A self-publishing kiadói és forgalmazói gyakorlata teljesen láthatatlan a felmérések számára. Pedig a legnagyobb hazai portál, a Publio, néhány év alatt 1954 címet adott ki.

vorosmarty.png

Kép: Vörösmarty a Fóti dalt olvassa fel. Forrás: DKA adatbázisból, Vasárnapi Újság, 1892. október 23.

Ez a pénzes oldal.

Csakhogy a digitális kultúrának az egyik alapvonása nem más, mint a szabad hozzáférés, a free részesülés. Ez talán a legmarkánsabban éppen a könyv-galaxis befogásában, meghódításában mutatkozik meg. Hazánkból csak két példa: a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) a maga közel húszezer címével szinte a teljes klasszikus magyar irodalmat szolgáltatja, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) pedig a széles értelemben vett kortárs literatúrát nyújtja, közel száz szerző művein keresztül. Gyakorlatias egyszerűséggel, ingyenesen, regisztrációt sem igényelve.

Csak egy egyszerű adat, ha már a számokat nézzük. A Magyar Elektronikus Könyvtárnak napi szinten átlagosan (2018 decemberében) 33. 090 látogatója volt. Összesen, szintén napi átlagban, 833. 163 oldalt töltöttek le. Tényleg megbukott az elektronikus olvasás? Nincs Magyarországon ilyen nagy forgalmú könyvtár, mint éppen a MEK. 

És akkor még nem vettük ide a globális ingyenes könyvportálokat, a nagy nemzeti kulturális vállalkozások könyv regisztereit, és a kereskedelmi könyvportálok igencsak méretes ingyenes kínálatát. Talán nem túlzás azt állítani: A digitalizáció nyomán az írott kultúra – nagyobb sebességgel, mint a képi-zenei-filmi örökség – egyre nagyobb terjedelemben válik elérhetővé mindenfajta korlátozás nélkül a képernyők és kijelzők felületein.

Szabadon, legálisan olvasható a világ könyvtermésének jelentős százaléka, függetlenül a nyelvtől, a helytől, az időtől. Természetesen megszorításokkal és ezekről sohasem feledkezve meg, de mégis kijelenthető: az olvasó szempontjából napjainkra beköszöntött az ingyenes szövegelérés végtelennek tűnő lehetősége. Kikötések, korlátok helyett az igények jutottak döntő szerephez.

Tovább olvasom

Kultúratudományról

Évezredekig az irodalom maga határozta meg tárgyát és hatásmechanikáját, ma azonban a mediális-kulturális apparátusok kiépülése és a használóiban kialakult függőség, vagy jó értelmű intellektuális mohóság, új helyzetet teremtett. A hipermédia, a virtuális lebegés új nemzedékeket kapcsol be a kulturális fogyasztás szisztémáiba. Ezek a generációk, és hatásukra a társadalom jelentős része, új életideákat követ, nem vár az irodalom és a művészet szellemi útmutatásaira, vezetésére. A befogadói közeg, kommunikációs értelemben nem elnyeli, hanem termeli, sugározza az energiát.

Ismerjük ezt a világot? Értjük jelzéseit?

A nemrég megjelent Média- és kultúratudomány kézikönyv* segítséget jelenthet a bozontos témakörben való eligazodáshoz.

A gép és az ember viszonya a XXI. században kritikussá vált. A kézikönyv tanulmányai az embert nem mint olvasót, fogyasztót, tévé előfizetőt vizsgálja, hanem mint olyan társadalmi szereplőt, amely a médiumoknak – a technikai feltorlódás következtében – már nem szubjektuma.

„McLuhan médiaelméletének hatástörténeti jelentősége voltaképpen abban áll, hogy a kilencvenes évektől kezdve mind hangsúlyosabbá és nyomasztóbbá válik az a felismerés, hogy nem a médiumok vannak bekötve az emberbe, hanem az ember a médiumokba” – foglalja össze ezt a vélekedést a könyv McLuhan médiatudós munkásságát elemezve.

Az elmúlt évtizedek médiatechnikai evolúcióját nem a tudásvágy és a humán gazdagodás igénye határozta meg. „ A technikai újítások kizárólag egymásra vonatkoznak, illetve kizárólag egymásra adott válaszok, és az ember individuális vagy kollektív testétől teljes mértékben leválva zajló fejlődésnek az eredménye az érzékekre és szervekre gyakorolt elemi erejű hatás” – írja Kittler.

Még szemléletesebb megfogalmazásban bírálja V. Flusser a napjainkra már szinte természetesnek vett hálózati medialitás mindenhatóságát:

„Világos, hogy McLuhan téved, amikor úgy véli, hogy egyes amfiteátrumi médiumok, mint a sajtó vagy a televízió, képesek lennének az emberiséget egy kozmikus faluvá változtatni: inkább egy kozmikus cirkusszá változtatják.”  

Kultúratudomány

A kötet nyomán a magyar és a nemzetközi kutatások kultúratudományi alapkérdésének látom: kell lennie olyan bölcsészeti szakágnak, amely feladatának tekinti megteremteni azt a filozófiai, média- és irodalomtudományi hátteret, aminek a segítségével körbejárhatjuk, hogy miként és meddig maradhatunk társadalmi és alkotó emberek akkor is, ha egyre összetettebb szimbiózisban élünk a számítógépes technológiával. Ennyiben ez már nem kizárólag bonyolult elvonatkozásokra kifuttatott elméleti tudomány, hanem egészen gyakorlati bölcsészet is.

media.png

A kultúradiagnosztika nem szerepel a könyvben fejezetcímként. Pedig ebbe a műfajba sorolható a "Könyv" fejezet (szerzője Vaderna Gábor) megállapítása:

„Az utóbbi évek jelentős fejleménye a könyvkultúrának a digitális kultúrában való feloldódása.”

*Média- és kultúratudomány. Kézikönyv. Szerk.: Kisfalusi Beatrix, Kulcsár Szabó Ernő, Molnár Gábor Tamás, Tamás Ábel. Budapest, Ráció Kiadó, 2018. 535 old.

A kötetről friss ismertetés:

Kerekes Pál: Az irodalom, mint történeti kultúrtechnika. Nagyon vázlatos recenzió a Média- és kultúratudomány kézikönyvéről.

Megjelent a Tudományos és műszaki tájékoztatás 2018/12-es számában.  

Online olvasható az MTA Könyvtár folyóirat adatbázisában (REAL).

 

 

Archívum, a történelem médiája

„Az archívumokkal – konkrét és elvont értelemben vett gyűjteményekkel, tárolókkal – való foglalkozás a kulturalitás alaprétegét képezi, amely nemcsak rögzíti és tárolja, hanem konfigurálja is, hogy hogyan férünk hozzá a történelemhez, hogy hogyan emlékezünk, hogy mit tekintünk művészetnek, és azt is, hogy hogyan szerveződnek a közigazgatás, a törvénykezés, és a jog intézményei” – állapítja meg a Média-és kultúratudomány kézikönyv „Archívum” szócikke. 

A levéltárak, archívumok, könyvtárak az informatikai átalakulásnak nem vesztesei, hanem éppen fordítva: nagy nyertesei. Az emlékezet intézmények (beleértve ez esetben a könyvtárat is) a kulturális intézményrendszer szakmai perifériáiról a kultúratudományos elméletalkotás centrumába kerültek.

„Az internet, amely időközben maga is óriási, központ nélküli archívummá nőtte ki magát, az archívumban rejlő további lehetőségeket szabadíthat fel. Részben máris az internet látja el az archívumi anyagok publikációjának és kommunikációjának a feladatát. Azáltal, hogy szabad hozzáférést nyújt az adatokhoz, fellazítja az archívumhoz való hozzáférés eddig meglehetősen szigorú feltételeit is” – áll az Archívumok a médiatörténetben c. tanulmányban.

A Helikon, Irodalom- és kultúratudományi szemle 2014/3. száma tematikus összeállítással foglalkozik az „archivológia” kibontakozó tudományával.

 

Hogyan hívjuk?

Az „archívum” kifejezés hazai használata inkább a levéltár fogalmához kötött. Ugyanakkor az internetes könyv- vagy folyóiratadatbázisok, gyakran döntenek az „archívum” névválasztás mellett. Kapcsolódik az adatbázis elnevezés is a sokszínűséghez.

Újabban az archívumot a médiaarcheológia alapintézményének tekintik. Bekerült a köztudatba a szlogen: az archívum a történelem médiája.

A Hungaricana portált (ez is kifejező elnevezés) egy könyvtári és levéltári együttműködés tartja fent. Szöveges dokumentumok mellett képek, térképek, tárgyfotók, múzeumi objektumok is elérhetők a jól strukturált menüpontokból. 

 

Bulvár, vagy komoly? Ma már nehéz eldönteni

A Magyar Távirati Iroda napi híranyagából valók ezek a megörökített gyöngyszemek. 1949. január 5-én készült a híranyag.


Újabb veszedelem: távolbalátó készülék a gépkocsikon

New York, január 5.
Thomas Desmond szenátor New York állam parlamentjében javasolta, hogy tiltsák meg a gépkocsikba szerelt távolbalátó készülékek használatát. New York zsúfolt utcáin súlyos közlekedési balesetek történhetnek - mondotta a szenátor - ha a gépkocsik vezetői menetközbon a távolból közvetített ökölvivő-mérkőzést vagy operaelőadást nézik és ennek következtében figyelmük elterelődik a forgalomról. New York amúgy sem nagyon biztonságos utcáit most még a távolbalátás is veszélyezteti* /tol/

Ez fölött már egy másik hír áll: szovjet tengerészek puszta kézzel öltek meg egy polipot.


Szovjet búvárok hősies küzdelme egy polippal

Cserednikov szovjet búvár hat óra hosszat dolgozott a Csendes-óceán partvidékén egy elsüllyedt hajó gépének kiemelésén és éppen fel akart szállni a tengerfenékről, amikor egy polip megtámadta. Már három órája rángatta és fojtogatta a szörny mind a nyolc karjával, amikor Karpenko búvár segítségére sietett társának. Karpenko addig döfködte kesével a polip testét, amig Cserednikovnak is sikerült kését kiszabadítania övéből. Most már egyesült erővel vagdalták az óriásállatot, úgyhogy a tenger vizét az élethalálharc közelében teljesen vörösre festette a vér. Az állat még vonaglott, amikor sikerült partra vonszolni. /MTI/

Tovább olvasom

Kihaló fájlok nyomában

„Vagy a gépek uralkodnak az embereken, vagy fordítva. Mivel azonban az utóbbi lehetőség legalább annyira nyilvánvaló, mint amennyire triviális, minden azon múlik, miként alakul az előbbi” – írja Friedrich Kittler médiaarcheológus. Majd így folytatja a gondolatmenetét:

„Képesnek kell lennünk továbbadni az eljövendő generációknak – ha nem korunk örökségeként is, de egyfajta palackpostaként – azt, amit a számítástechnika jelentett az első generáció számára, amelyre hatással volt.”

Feldolgozás – tárolás – továbbítás  

Az archívumok működése ezen a három tartópilléren nyugszik. Csakhogy az igazán csak egységben hatékony három funkció közül, mikor és melyik kap jelentősebb szerepet? Koronként változtak a fundamentumok, többnyire persze a hangsúlyt a tárolásra helyezték, mint a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb műveletre. A számítástechnika belépésével azonban a feldolgozás és a továbbítás is primátushoz jut. A könyvtár mai sikerének is ez a fő oka: a tárolás nincs többé mereven elválasztva az olvasói konkrét igénytől és feldolgozástól. Rendelkezésre áll a szöveg, és a szöveg azonnali feldolgozhatósága (olvasás, keresés, kiemelés, részletek másolása).

A tudás posta kezdetei

Kittler rámutat: az nem elég, ha képesek vagyunk archívumokat, könyvtárakat létrehozni és működtetni. A tudást és továbbítását a megelőző korok is menedzselték, természetesen az akkori idők technikai szintjén. Ezeket nem szabad lebecsülni, elég, ha arra gondolunk, hogy a középkori egyetemeknek már olyan postaszolgálata volt, amit a későbbi uralkodók csak nagyon nehezen tudtak évszázadok alatt megteremteni.

video_memoria.png

Kép forrása: The Guardian

Recordok öröksége

Változnak az idők. A döntő most az: saját korunk kihívásainak megfelelő bátorságot és kreativitást mutassunk az archiválás területén. Nem gondolhatunk kevesebbre, mint a teljes számítógép és számítógépközi forgalom hiánytalan lementésére. Így fogalmaz Kittler:

„De a kultúratudományok majd csak akkor fogják igazolni átnevezésüket, amikor ezen túlmenően a történelem összes írását, olvasását és számítását napjaink algoritmusai révén kezdik összehangba hozni. Hiszen ezeknek az időknek az örökségét nem csak a minden kor által megörökölt archívumok és jegyzékek [data records] teszik ki, hanem azok is, amelyeket e korok adnak tovább az eljövendő generációknak. Ha tehát az örökül kapott tudást nem rögzítik [record] és nem válik kompatibilissé a számítógép univerzális médiumával, előrelátható feledés fenyegeti.”

A Magyar Internet Archívum kísérleti fázisban van. A munka folytatódik az Országos Széchényi Könyvtár infrastruktúráján. A finanszírozás biztosított, a technikai nehézségek és a jogi problémák leküzdése hosszú távú feladatok.

Útmutatóul és elvi megkötésként érdemes ismét Kittlert idézni:

„Emlékezet nélkül, vagyis egy olyan történelem nélkül, amely a gépeket is és főleg őket helyezi fajtavédelem alá, ennek az időszaknak az öröksége tehát átadhatatlan lesz az eljövendő koroknak.”

Tovább olvasom

Zajból csend: az internet mentése a feladat

„Az emlékezet nem emberi teljesítmény, hanem egy istennő ajándéka” - olvasható az Emlékezet atlasza felvezetésében. Mnémoszüné a múzsák anyja, így egyszersmind valamennyi művészet kútfeje: a görögök szerint tehát nem a művészet eredménye az emlékezés, hanem éppen fordítva.

„Ahol az Emlékezés Istennője nincs jelen, ott a kultúra az emberi emlékezet prédája lesz…”

A text alapú archívumok (könyvtár, irattár, levéltár) a kultúra alaprétegét képezik. A tárolás, a gyűjtés, a megőrzés csak az egyik szegmens. A másik rész a teória. Az emlékezet intézmények  konfigurálják az írásbeli műveltség szerkezetét, hagyományait.

Az internet is mentésre szorul. A cél az, hogy az Emlékezet mellett maga az Emlékezés is ismét visszakapja igaz értelmét.

Mi a különbség Emlékezet és Emlékezés között?

Az Emlékezet nem más, mint dokumentálás. Mint ilyennek, természetesen megvan a maga sajátos funkciója. Az Emlékezés alkotás, az adott kor mentális és lelki egészségének formálója, teremtője. Az Emlékezet köveiből épülhet fel az Emlékezés Háza. Lehet viskó, kunyhó is, csak otthonos legyen. Az Emlékezés közösségi, de inkább egyéni, perszonális műfaj. A hálózat fájlai, posztjai, de híranyaga és adatbázisai is, a Net-akkumuláció kezdőpontjai.

A Magyar Internet Archívum fejlesztése beindult.

Izgalmas, érdekes nemzeti vállalkozás, az első lépésekhez a kormány megadta a támogatást, és a további költségvetési finanszírozás is biztosítottnak látszik.

Web-üzenet: Könyvtárból könyvtér

Az internet nagyon harsány médium. Zajos, pörgős, kihívó, gyakran provokatív. Múló viszont, hamar elévülő. Nyilvánvaló, hogy a teljes anyagát menteni kell, ahogy ilyesmivel kísérleteznek kisebb-nagyobb országok, nyelvek. Irdatlan tömege viszont figyelmeztet: a legyűjtés és megőrzés nehézségei mellett orientációs fundamentumokat is kellene kreálni. A zajból csöndet teremteni, értelmes halkságot. Legyen mód az Emlékezet nyomán Emlékezésre is. Itt jön be a könyvtáros szemlélet és tapasztalat. Szerencsés, hogy a Magyar Internet Archívum a nemzeti könyvtár keretein belül működik, nem pedig egy – mint erre sok példa volt az elmúlt években Magyarországon – újonnan szervezett informatikai kombinátban.  hajdani_unnepi_konyvhet_1.pngHajdani Ünnepi Könyvhét plakát: talán az emlékezés istennőjével, vagy valamelyik múzsa leányával?   

A friss kiadású Média- és kultúratudomány kézikönyv „Archívum” fejezete* a következő megállapítást teszi:  

„…ez a kérdéskör [archívum] korántsem csupán a kultúra bizonyos intézményi hátterét, annak hatalmi, technikai-médiális vagy társadalmi dimenzióit érinti, hanem az emberi tudatot is, vagyis az archívumot az önnön kultúrája  - és annak materialitásai – felől definiált emberképet meghatározó komponensként, az archivális működést végeredményben kulturális antropotechnikaként határozza meg.”

Ez az összefoglalás is érzékelteti: a hálózati mentés már nem egyszerűen dokumentálás, hanem a XXI. századi ember elemi kulturális aktivitása.  

Az emlékezés három alappillére:

·        médiális-materiális informatikai rendszer, technikai feltételek, hozzáférés

·        archivológia, emlékezet menedzsment, emlékezés elmélet, memória ideák   

·        históriai feldolgozás, eseménytörténet, kutatás 

 

 

*Szerző: Lénárt Tamás

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása