E-könyv kalauz

Könyvkonnektor

Félúton: print és más

Közzétette a TÁRKI a 2020-as év első felében végzett kutatását a magyar könyvolvasók természetrajzáról. Lényegében azt vizsgálta a cég, hogy mennyi időt fordít olvasásra a magyar nyelvet ismerő-használó (tehát határon túli, vagy hazánkban élő külföldi is) ember, illetve hogy miképp jut könyvhöz az érdeklődő betűbarát. Vásárlással, könyvtári kölcsönzéssel, ingyenes letöltéssel?

A téma majd mindenkit érdekel, hiszen alig van háztartás, amelynek nem lenne része a könyv. Kulturális közműről van szó, bár a rezsicsökkentés idáig nem terjedt ki.

Elsőként az merült fel bennem, lehet-e ma még a könyvkereskedelem terminológiájával  - a TÁRKI felmérés ez alapján készült - egyáltalán leírni az olvasáshoz fűződő kontaktok jellegét, méretét, mélységi kapcsolódásait? Szerintem nem.

Hová kattintsak?

Konkrétan azért, mert nincs pontosan meghatározva, mit értenek könyvön a kutatást elvégző munkatársak. Például a hangoskönyvet is a könyvhöz számolták, anélkül, hogy meghatározták volna, hogy az audiobook címszó alatt tulajdonképp mire gondolnak: felolvasott írásműre vagy dramatikus színházi feldolgozásra, esetleg megzenésített versekre. Az e-könyv fogalmi körülírása is labilis. Úgy tűnik a felmérés szóhasználatából, hogy elektronikus kiadványon olyan kreációt lajstromoztak, ami eredendően nyomtatásban létezik, és kapható a digitális változata is. Csakhogy az e-könyv, helyesebben az e-olvasnivaló ennél sokkal tágabb eszmekört jelent ma már. Elég csak a könyv-applikációkat említeni, a PDF-es verziókat, vagy akár a kivágatokat, idézetgyűjtő weboldalakat, a népszerű insta-verseket, akár a százezreket vonzásban tartó slam poetryt. Mást se kellett volna tenniük a kutatóknak, mint rámenniük a két legnagyobb ingyenes magyar könyv-platformra, (MEK, DIA) és rápillantani a kínált digitális verziók sokaságára.

Talán jól jellemzi a könyv körüli fogalmi determinációs kínokat a Digitális Bölcsészet legfrissebb számában megjelent tanulmány, amelynek címe is kifut a jelen kulturális útvesztőire: „Eszkalálódott olvasás”. Szerző Fogarasi György, tanszékvezető egyetemi docens, Szeged. Ebben ez áll:

„Az olvasás ekként nem csupán abban az értelemben válhat „eszkalálódottá”, hogy túlhalad a hétköznapi léptéken, hanem abban az értelemben is, hogy – miközben továbbra is kötődik konkrét léptékekhez – bizonyos szempontból minden léptéket meghalad, sőt meghaladja a léptéket mint olyat.” Végül úgy záródik az írás: „…ha egyáltalán létezik olyasmi, amit úgy hívhatunk: olvasás.”

Természetesen ezeket az elméleti – nagyon is szükséges – megközelítéseket nem egyszerű a mindennapok nyelvére lefordítani. Annyi mindenképp látható belőlük, hogy aki ma a hazai olvasási kultúra aktuális helyzetéről kíván képet adni, minden jó szándéka és egyébként kimunkált szociográfiai jártassága ellenére is, nagyon veszélyes terepre kalandozik.

feluton_konyv_es_digi.jpg

Kép forrása: Pixabay, Gerd Altmann

Érdemes néhány példát konkrétan is elemezni a felmérésből.

Az e-book vásárlások fejezet így analizál: „Az e-könyveket és hangoskönyveket azonban nemcsak vásárlással, hanem egyéb módon is be lehet szerezni.” Itt érdemes megjegyezni, hogy ab start a beszerzés szó nem megfelelő, hiszen minden e-könyv forgalmazó rögzíti, hogy a vásárló a fizetéskor nem az e-könyvet veszi meg, csak az e-könyv használati jogát. Ennek a szófacsarásnak tűnő jogi kijelentésnek az a jelentősége, hogy míg print példány vétele esetén a könyv valóban tulajdont cserél, a kuncsaft véglegesen rendelkezhet a fizikailag megfogható műdarabbal, tehát elajándékozhatja, tovább értékesítheti, addig az e-kötet csak az adott számítógépes aktus lebonyolítóját jogosítja fel az olvasásra, a szöveget nem küldheti tovább, nem dobhatja a családi közösbe, nem ajánlhatja fel költözéskor, vagy gépcsere esetén más érdeklődőnek. Ilyen módon tehát a beszerzés totálisan idegen fogalom az e-könyv világában, így a TÁRKI felmérés táblázatainak rubrikái összecsúsznak, többnyire értelmezhetetlenek.

Külön kell szólni a mondat második feléről, miszerint „egyéb módon” is lehet e-könyvhöz jutni. Ez az „egyéb” nagyon rugalmas fogalom, az üzleti irodalmi skála végleteibe hatol. Mint kiderül, konkrétan az „egyéb” nem más, mint az ingyenes letöltés. Ez a következőképp fogalmazódik meg: „A következő legnépszerűbb módszer – mindkét formátum tekintetében – az ingyenes letöltés, melyhez a válaszadók állításuk szerint leginkább olyan honlapot választanak, ahol eleve ingyenes digitális vagy hangoskönyvek találhatók (54% és 29%), míg e-könyvet 23%, hangoskönyvet pedig 7% tölt le online ingyenesen eleve valójában nem ingyenes digitális vagy hangoskönyvet.”

Kissé szétválasztva ezt a nyelvileg töredezett mondatot, a felmérés szerint a kitöltésben résztvevők (ők online válaszadók, tehát informatikai jártassággal bírnak) 54 százaléka nyúl a szabad (free) állományokhoz, ha e-szöveget keres. Félő, hogy itt a kérdezés nem volt megfelelő, hiszen az adatok mást mutatnak. A Magyar Elektronikus Könyvtár (más további ingyenes hazai, határon túli, és globális adatbázisok tömkelegéről nem is szólva) napi forgalma 35-45 ezer látogató, havi szinten gyakori a millió feletti visitor. Hol van ma Magyarországon olyan könyvesbolti hálózat, ahova naponta tízezrek térnek be? A lényeg összefoglalva az, hogy a felmérés nem a valós szöveg-kereslet iránti igényt és olvasást méri fel e-book viszonylatban, hanem a nyomtatott könyv-forgalmazás szempontjából tesz vitatható megállapításokat a digitális könyvkultúra alkotóelemeire.

Bújtatott fogalmazás: kriminalizált olvasó

Még veszélyesebb az a megállapítás: „…e-könyvet 23%, hangoskönyvet pedig 7% tölt le online ingyenesen eleve valójában nem ingyenes digitális vagy hangoskönyvet.” Mit is jelent ez valójában? Kimondva ezt:

a válaszadók 23 százaléka kalózkodik az e-könyves glóbuszon, ennyien tudatosan töltenek le illegális tartalmakat. Ez nagyon kemény tény – ha igaz lenne.

A valóság ezzel szemben az, hogy a legális free e-könyvek választéka szinte áttekinthetetlen. A nagy nemzeti digitális projektek nyílt hozzáférési könyvadatbázisai mellett, maga a kereskedelem is ráfordult az ingyenesség egyes formáira. Például bőven lehet letölteni üzleti portálokról is szabad e-könyveket, a nagy e-tartalom áruházak külön is listázzák az ingyenes termékeket. Az pedig valóságos globális ingyenesség, szellemi eldorádó, hogy a forgalmazói portálokon szabadon bele lehet olvasni az egyébként kasszaköteles e-könyvek tíz-húsz százalékába. De más is van, csak néhányat említve a free lehetőségekből: a szerzői web-oldalakon sorjáznak a terebélyes szemelvények; folyóirataink online változatai teljes műveket, más esetben bő részleteket tesznek elérhetővé; a kulturális web-oldalakon külön „Olvass bele” menüpontok élnek. És persze a hazai csúcs-teljesítmény a két szuper free könyv-archívum: a Magyar Elektronikus Könyvtár szinte a teljes magyar klasszikát szabadon kínálja, a kortárs irodalmat pedig a Digitális Irodalmi Akadémia. Ezen kívül még hány és hány e-könyvtár feszül az olvasónak: egyházak, egyetemek, országos kulturális intézmények, önkéntes társulások működtetnek könyv elérési portálokat. Olyan sok értelme nincs kalózkodni, ha valóban olvasni akar az érdeklődő. Ettől függetlenül vitathatatlan, hogy akadnak – nem is kevesen –, akik esetleg tudatosan keresik az illegális oldalakat, de hogy ez a kriminális létszám nem teszi ki az olvasók majd negyedét, mint ez a felmérésben szerepel, ebben biztos vagyok.*

Csökken! És ha nő, csak rosszul mérték fel, vagy nem azt mérték, amit szerettek volna?

A kutatás fő megállapítása, mint ez a vezetői összefoglalóból is kiderül, nem más, mint az hogy drámai mértékben csökken a magyarul olvasó kultúrkapacitás. Tizenkét százalékkal az elmúlt tizenöt évben. Igaz ez vagy sem? Ezt csak akkor lehetne megállapítani, ha az olvasást a mai kor informatikai komplexitásában mérnék fel, figyelembe véve a könyv alakiság gyökeres változásait, és az olvasó  médiális környezetének radikalizálódásából következő szöveg elérési- és befogadói humán, valamint intézményi háttér robbanásszerű fordulatait.

Tovább olvasom

Homo Connectus

„Az Emberiség képes lehetne-e valaha is nagyobbat alkotni, mint Beethoven vagy Platón?” Ezzel a kérdésfeltevéssel megy szembe Teilhard de Chardin, a múlt század egyik legnagyobb hatású teológusa. Válasza szerint a gigantikus arányú planetáris kulturális hálózat teljesítménye versenyképes lesz a zsenikre épülő művészeti hagyományokkal.

„ A francia jezsuita már 1947-ben vizionálta egy bolygószintű szellemi és információs közeg, a nooszféra létrejöttét. Teilhard szerint a nooszféra – a görög nousz szellemet jelent – bizonyos értelemben már a bioszféra csúcsán megjelenő emberrel együtt létrejön. Ugyanakkor csak a technológiai – elsősorban informatikai – fejlődés révén képes globális aggyá, „bolygószintű idegrendszerré” válni, amelybe mindenütt bekapcsolódhatnak az emberek, megosztva egymással tudásukat, ismereteiket és információikat. Teilhard halálakor (1955) internetnek még híre-hamva sem volt, de a fejlődés iránya megsejtette vele, hogy ez a világméretű informatikai háló létre fog jönni” – írja Bartók Tibor. 

Digitális szép új égitest: a Föld

A nagy Tömegek Világa mellett (vagy felette) a nagy Komplexek Világát állította középpontba Chardin. Ez a szemlélet humanizálja a Net-et, nem a digitális hálózat manipulatív összehatóira koncentrál. Így fejteget: „Érdeklődésem lassan felfelé irányult: a Bolygó igen egyszerű központi magjáról a kívülebb eső rétegek felé, amelyek ugyan nevetségesen vékonyak, de óriási mértékben aktívak és bonyolultak. Már nemcsak nem éreztem semmi nehézséget, amikor szinte intuícióval láttam meg annak az élő hártyának szerves egységét, amely filmként terül a minket hátán hordó égitest világos felszínére; de az érzékeny protoplazmaréteg körül – sajátos ragyogó fényövként, auraként – kezdtem észrevenni egy utolsó burkot, amely már nemcsak tudatos, de öntudatosan gondolkodó réteg.”

filozofusok.png

Kép forrása: Giammarco Boscaro, Unplash

Székely László tanulmánya igyekszik Chardin eszmekörét mai informatikai nyelvre átírni. A Magyar Tudományban részletezi a teológus evolúciós rendszerét a jelen generációinak alapélményei tükrében. Ilyennek tartja egyrészt a Föld elhagyását, az emberi tevékenység „szolarizációját”; másrészt az információtechnológiai forradalmat a világháló virtuális terével és a legújabb technika segítségével generált virtuális képződményekkel. Ebben a rengő-bongó társadalmi konstellációban milyen esélye lehet a fejlődést szolgáló szellemiségnek?

A megoldás:

„Minden alapunk megvan annak föltételezésére – fejtegeti Chardin –, hogy az a viharos fejlődés, amely az értelmi szférában, az egyének és a lokális csoportok közötti kommunikáció planetarizációjában az elmúlt néhány évszázad alatt lezajlott, és amely radikális fölgyorsulásának a XX. századi ember tanújává vált, tovább folytatódik, és az információcsere és a kommunikáció hálózatának koherenciája erősödni fog. Ennek eredményeképpen a nooszféra az eddigieknél is hatékonyabban fogja szintetizálni az individuális emberi értelmeket és gondolatokat, s bár mint ilyen továbbra is az emberi egyének együttműködéseként fog létezni, létre fog hozni egyfajta magasabb rendű, relatív önállósággal bíró tudatot vagy értelmet – azaz egy magasabb rendű információtároló és információföldolgozó entitást –, mely olyan teljesítményekre lesz képes, amilyeneket az egyének és az egyének közvetlen kapcsolatán alapuló lokális közösségek önmagukban sohasem érhetnének el. Az egyén ugyanakkor nem fog föloldódni ebben a magasabb rendű, személytelen információtároló és -feldolgozó struktúrában, hanem éppen ellenkezőleg, annak kialakulása és fejlődése személyként való további kiteljesedését és szabadságát fogja elhozni.”

A frappáns győzelmi ideák, a serdülő létszféra (azaz a bioszféra fölötti új burok, a digitális hálózat) prognózisa mellett azonban Chardin figyelmeztet:

„Az értelem evolúciójának részeseként olyan „nagy játszmában” veszünk részt, ahol mi vagyunk a játékosok s egyben a kártyák, meg a tét is. Semmi sem folytatódik többé, ha fölkelünk a játékasztaltól.”

Székely László összefoglalja konkrétabban is Chardin kétségeit: "Mindaddig, amíg megmaradnak az emberiség eddigi történetét jellemző represszív hatalmi viszonyok, a javak elosztásának súlyos egyenlőtlenségei, valamint a riválisnak tekintett közösségek alávetésére – olykor elpusztítására – irányuló destruktív tendenciák, a teilhardi értelemben vett planetarizáció korlátozott marad. Ahhoz, hogy az emberiség mint egész valóban szabad egyének planetáris közösségévé váljon, a világháló a maga virtuális közösségeivel hozzájárulhat ugyan, de önmagában kevés: valós társadalmi változásokra van szükség, s immár nemcsak egy-egy állam keretein belül."

A tartalmi gazdagság mellett szólni kell Chardin íráskapacitásáról is. A rendkívül bonyolult következtetéseket és filozófiai-teológiai fejtegetéseket is egyszerűen, érthetően vezeti le. Finoman hangolt irodalmiassággal bontakozik ki a szövegben egyre mohóban elmerülő olvasó előtt egy bravúros, izgalmas internet-rendszertan, amelynek az a paradox tulajdonsága,hogy éppen az internetet jóval megelőzve jött létre. 

Tisztelet és elismerés a fordítónak Rezek Románnak. 

Tovább olvasom

Szövegjet

„A költészet emberi, a számítógép nem emberi, sőt embertelen, és ennélfogva a számítógépnek nem lehet köze az irodalomhoz?” A kérdés még sarkosabb következtetésbe fordul: Az irodalmat nem lehet értelmesen adatnak tekinteni. A probléma lényegi és nem felszínes: az irodalom nem adat. Az irodalom az adat ellentéte.”

Az adatromantika, s vele szemben az adatgyarmatosítás idején egyáltalán nem lényegtelen, hogy egyszerűen rákérdezzünk: hol a helye az olvasásnak a digitális médiakultúra szövevényes hálójában? Ez a problémakör egyidős a komputer megjelenésével. A Helikon Irodalom- és Kultúratudományi Szemle legfrissebb száma a számítógépes irodalomtudomány témaörvényébe bocsátkozik. A fent idézett mondatok a lapszám „Számítógépes irodalomtudomány: az adattól a transzcendentális kritikáig” című tanulmányából származnak.

A datafikáció van akit rémiszt, másokat lelkesít. A Big Data önmagában nem jó vagy rossz, viszont növeli az egészséges társadalmakban meglévő és folytonosan küzdő koordinációs lehetőségek esélyeit vagy elhamvadását. Az irodalom talál kapcsolatot ehhez a digitális performanszhoz? Az olvasás felhúz, kiterjeszt: eredendően és a jelenben is, ám a mérhetetlenül felduzzadt online szövegroncsok közötti eligazodáshoz segítség kell. Támasz, amelyet hiteles erők képviselnek. Irodalmárok, könyvtárosok, nagy olvasáskalandorok a családban, a tanulási környezetben, jó nyomtatott vagy elektronikus könyvek felhalmozóiban. Könyvespolcok, book-applikációk nem a romok képire asszociálnak. Jelentős fegyvertény a Helikon folyóirattól, hogy tanulmánygyűjteménye szembenéz a digitális médiavilág irodalmat érintő kérdéseivel.

library-1666701_1920.jpg

Kép forrása: Pixabay, Gerd Altmann, Freiburg

Digi-benszülöttek olvasási szokásai

Golden Dániel tanulmánya számba veszi a text algebra (digitális bölcsészet) számítógépes fejleményeit. Nem marad azonban a mérhető szöveg alkatrészek, összesíthető íráselemek adatbázisos szemléleténél. Megfogalmaz az olvasáskultúra átalakulására vonatkozó határozott véleményt is. Összefoglalóan megállapítja: „Az elmúlt három évtized ismételten bebizonyította, hogy a kultúra konzervatív rendszerként működik. A nyilvánosság ollója szétnyílt: egyik oldalról az intézményesült formák, amilyenek a bölcsészettudományok is, nehezen mozdulnak, ragaszkodnak jól bevált mechanizmusaikhoz, a másik oldalról a tömegek hátra sem nézve hagyják maguk mögött az alfabetikus alapú kultúrát. A két világ közötti távolság és feszültség egyre nő, s a digitális bennszülöttek felnövésével valódi földindulásszerű átalakulások következhetnek.”

Mindezt felerősíti az algoritmikus irodalomtudomány megjelenése. A naiv szcientizmus helyett ez az új literatúra tudományág „az emberi kultúra termékeire általánosságban úgy tekint, mint amelyek radikálisan átalakíthatók, újrarendezhetők, szétszerelhetők és újra-összeszerelhetők.” Az online űrben a szövegtestek atomjaikra hullanak szét, majd ismét összeállnak más szerkezetben.

Digitális és/vagy digitalizált

Az elektronikus szöveg két létformáját különböztetjük meg jelenleg: a digitalizált művet, amely egy nyomtatott mű elektronikus verziója; valamint a digitális alkotást, amelyet eleve komputeren kreáltak. A cikk szerint fontos lenne egy harmadik típus is, „… amikor a nyomtatott előzményből a digitális változatot azzal a szándékkal hozzuk létre, hogy az olvasási tapasztalatban a nyomtatottól eltérő, a digitális közegből fakadó hozzáadott értékkel bírjon (minimum a megjelenítés eloldása a nyomtatott formátumtól, maximum a kereshetőség stb.).” Itt nyitott kapukat dönget a tanulmány szerzője, hiszen az elektronikus irodalmi képződmények széles skálája készül ilyen szándékkal, a weben halászgatva bőven lehet találkozni ilyen kísérletekkel. De nem kell messzire menni: maga az e-könyv-olvasó eszköz is megreformálja a nyomtatott írásművet, elég a Kindle szolgáltatásaira gondolni (fordítás, szövegmagyarázat, szótári kapcsolatrendszer, értelmezés, jegyzet-megosztás, más olvasók által végzett kiemelések adatbázisa, stb.) A legelterjedtebb e-book formátumok, az ePub, és a Kindle variáns, önmagukban is a szöveg teljesen új létmódját hozzák létre.

A digitalizáció kulturális gazdagodást hozott, de egyben kihívásokat is tett az olvasáskultúra évszázados hagyományainak rendszerébe. Az olvasás és írás tanult folyamata megtört, az értelmezés nem kizárólag a betűsorok megfejtéséből bontakozik ki. Az irodalmi műre is árnyékot vet a képiség, a tartalom kibontása képpontok, képegészek fogódzóival is történik. „A hagyományos statikus szöveg a tapasztalásban dinamikus hipermédiává válik” – állapítja meg Golden Dániel. Ebből egyenesen következik: „A képernyőkorszak térben és időben kiterjesztett szövegeinek a technikájában és az esztétikájában is óhatatlanul megjelenik a film- és videókultúra. A képkivágás, a megvilágítás, a kép- és hangvágás készségei észrevétlenül beépülnek a digitális közegben történő szövegalkotásba.”  A katarzis a médiális sokszínűség prizmáján áttörve, váratlan és tervezhetetlen pillanatokban lepi meg a befogadót.   

Könyvfogság vége

Az elméleti megközelítések természetesen nem fordíthatók le azonnal egy az egybe a napi könyvszakmai gyakorlatba. Úgy látom, a könyves tendenciák ma nem a szöveg-hordozók, formátumok, olvasási eszközök valamelyikének privilegizált, egyeduralmi kiszorítottsága felé haladnak. Az ABC modern kori ösztönös nomádjai nem a saját gépes felhasználók tabletező-mobilozó kommunikátorai, nem a digitális bennszülöttek alfa csoportjai, nem a print valós vagy színlelt megszállottjai: hanem azok, akik olvasnak, és az előttük lévő szöveges felületre, legyen az papír vagy kijelző, úgy tekintenek, mint a folyamatos vonulás, szellemi kalandozás végtelen területeire. 

Eléggé vízválasztó a Golden-tanulmány „A szöveg mint hipermédia” fejezetének végkövetkeztetése: „A nagy kérdés tehát az, hogy a könyv „fogságából” kiszabadulni látszó szöveg a hipermédia közegébe átörökítődve képes lesz-e megőrizni hagyományos erényeit, a kritizálhatóságot és az archiválhatóságot. Avagy feloldódik a folytonosan jelenlévő virtuális audiovizualitás archiválhatatlan és kritizálhatatlan állandó jelenidejűségében, amely esetben – hasonlóan a helyhez és időhöz kötött művészetekhez, mint amilyen a tánc vagy a színház – a történeti vizsgálat számára csak a jelenségek emlékezete lesz hozzáférhető, a jelenség maga nem.”

A szövegjet befutott az állomásra. Utasterét, szolgáltatásait, digitális bokszait használni fogjuk? A Helikon 2020/1. számának tanulmányai segítik a tájékozódást az olvasás élménytanának lehetséges új menetrendjéhez.

Kiborg legendák

Könyv az "Ember 2.0" verzióról

Létezhet-e szerelem két gép között? Az Oidipus háttér nyilván kizárva, de digitális Otellók fojtogathatják a hűtlen áramköröket. A mesterséges intelligencia poszthumán világában elmosódnak az organikus és gépi létezés határai. A kiborgok betársulnak a halandók nagy kalandjába, a sorsok nem a végesség, hanem az öröklét távlataiba vesznek.

Lehet ilyen témákról nem az ördögűzés szintjén gondolkodni, írni? Csepeli György új könyve megkísérli a lehetetlent, és a tudományos esszé sztenderdjein értekezik a számítógépes totalitásba merült élővilág jövőjéről.  Könyvének címe: „Ember 2.0. A mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai.” Digitális Spartacusoké a XXI. század második harmada?

Az értekezés digitális kiadásának (ePub platformon) 23. oldalán áll: „Könyvünk alapkérdése: elképzelhető-e egy olyan jövő, melyben a természetes észt az élet területén kiváltja a mesterséges intelligencia?”. A válaszért kézbe kell venni a kötetet, vagy a tartalmát kijelzőre függeszteni. Ami viszont tény, legalábbis eddigi tudásunk szerint: „A gépek nem őrülnek meg, nem lesznek gyerekkori traumák foglyai, nem lesznek borderline személyiségek, szemben az emberekkel, akik intelligenciájának működését a tudatzavarok tévutakra, tragikus csapdahelyzetekbe terelik.”

Megkerülhetetlen tanulmány az „Ember 2.0”.

Bemutatja a mesterséges intelligencia (leírják ezt a fogalmat számítási intelligenciának, szintetikus intelligenciának is) mai trendjeit, megvalósult és folyamatban lévő fejlesztéseinek állapotát. Az Ipar 4.0 vagy a sebészeti robotok, az önvezető autók, és más kiber-találmányok tárgyszerű ismertetése mellett azonban a nem szakmai olvasó számára a legérdekesebb az: mit kezd a technika evolúciós ugrásaival az éppen nem ugrásra kész milliárdos biómassza regiment, a kultúrák és vallások különbözőségében létező emberiség?

Ehhez a tárgykörhöz bőven kap muníciót az érdeklődő. Nem futurisztikus képzelődésbe ágyazottan, hanem a net-realitások, a digitális növekedés már ma is látható társadalmi-gazdasági fenyegetéseinek számbavételével. Az adatromantika életkönnyítő funkcionalitását a könyv sok fejezete dokumentálja: az okos város, az intelligens otthon, az e-egészségügy bemutatása ráébreszthet a már ma is élvezhető digitális vívmányokra. A pozitívumok mellett

az egyre vakmerőbb adatkolonializmus rémtetteiről is szemléletes képet kapunk. A webes machináció és a totális online ellenőrzés a digitális komplexumok goromba valósága. A hálózati robotika teljes arzenálját bevető ingerkeltés „planetáris idiotizmus”- hoz vezet.

Az „Ember 2.0” külön fejezetben foglalkozik a digitális társadalom oktatási igényeivel és várható kulturális identitásával.  A végkicsengés szerint: „Az új digitális civilizáció nem eltörli, hanem betölti a korábbi korokban létrejött civilizáció és kultúra hagyományait.” Példaként állítható az Europeana projekt, vagy az Internet Archive, mint modern memóriapaloták. Az iskola a mesterséges intelligencia térhódításának terepévé kell váljon. 

digitalis_bolcseszet.png

Chip kolóniák

A kiborgok nem a borzalmak tengerén evickélő búvárruhás, ijesztő gépi fajankók. Inkább „…a machináció árvái, akik megtagadják a totális ellenőrzés rendszerét, mely szülte őket.  Kettős: organikus és inorganikus beágyazottságuk révén megteremtőik szándékai ellenére szabadok, szabadon mozognak az emberi, az állati, és a gépi intelligencia által belátott mezőkön. … Mássága egyszerre utópikus és ironikus. Arra figyelmeztet, hogy az emberi létbe történő technológiai behatolás következménye a magány, az egyedüllét, a közösség megtalálásának lehetetlensége.”

Ám van még kiút: „A digitális ember akkor maradhat ember, ha körültekintően és tudatosan rezisztenssé  válik a digitális átalakulás adatalapú homogenizáló kényszereivel szemben. A rezisztencia esélyei a nevelésen, a képzésen, a rezisztens tudás megosztásán, közös karbantartásán múlnak.”

A könyv Nagy László soraival zárul. 1957-ben vetette papírra a költő: „Létem ha végleg lemerült, / ki rettenti a keselyűt! / S ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra!” Csepeli György úgy látja: amíg van, aki válaszolni tud erre a kérdésre, még bizonyosan nem uralkodnak felettünk a gépezetek.

Bölcselők 2.0

Szívmelengető kárpótlás az idült könyvszorongatóknak, vaskos értekezések ámulóinak, hogy az „Ember 2.0” tulajdonságait nem matematikai képletekkel és algorítmusokkal, vezérléstechnikai részletekkel karakterizálja a könyv, hanem filozófusok éles meglátásaival. Éspedig nem is jelenkori, hanem XIX-XX. századi gondolkodók bőségszarújából érkeznek a mondatok. Elsősorban Nietzsche „emberfeletti ember” (más fordításban „embert felülmúló ember”) ideája kap új értelmet a mesterséges intelligencia vonzáskörzetében. Gyakran kerülnek elő Heidegger borúlátói víziói is a modern társadalom magányos tömegemberéről, az „Akárki”-ről, a létfelejtés vákuumában tengődő polgárlényről. Az „Ember 1.0”, azaz a múlt és a mai ember jellemzésében is szerepet kap Heidegger. Ő ismerte fel a nyelvnek, mint az intelligencia első szoftverének az evolúciós jelentőségét. „A nyelv a lét háza” – állapítja meg. A fennmaradás humán dimenziói, a kilépés az itt és most fogságából, csakis jelrendszerek kimunkálásával lehetséges. Ilyen értelemben a nyelv kezdetleges kódolás a gépi intelligencia kibernetikus jövője irányába. Az „Ember 2.0” akár „megszületik”, akár „létrehozzák”, adatbázisok, és nem az eposzok Gilgamese lesz.

Az „Ember 2.0” nem a futurisztikai kalandozás kézikönyve. Problémafelvető írás, reális, de nem fél konfliktusos kérdéseket megfogalmazni. Arról nem tehet a szerző, hogy világunk a sci-fi jókor régebben megírt fantasztikuma felé halad. „Nem valószínű, hogy az ember feletti ember ellent tud majd mondani a transzhumanizmus csábításának, s lemond az emberi agy lehetőségeit időben és térben végtelenbe tágító bioinformatikai, nanotechnológiai, kognitív neurológiai fejlesztésekről, melyek paradox következményeként a Homo sapiens az eddig ismert konstitúcióban eltűnik, s helyét átadja egy új emberi fajnak, melynek egyedei újrakezdik a színjátékot a galaxisunkban.”

Tovább olvasom

Egy e-könyves halálára

Digitális szivárgás lehet az esélye egy különleges életműnek

A romlatlan világűr új bolyongója kezdi végtelen pályáját. Az arra érdemesekről a médiumok megemlékeznek. Meghalt Najmányi László. Címlapokról bukkan elő a rideg közlemény. Az elmúlás általában lezárást hoz, Najmányi esetében remélhetőleg inkább a kezdeteken lesz a hangsúly. Eljött az ideje, hogy felfedezzük és megértsük művészetét.

Különleges, érdekes ember. Festő, zenész, író, majd multimédiás kreatív. Videókönyveket projektált, végezetül digitális performerként méltányolták. Gimnazistaként bámultuk, rajongtuk bátorságát, bár semmit sem értettünk a művészetéből. A múlt század hetvenes éveinek borzongató amatőrje volt, műkedvelésre kényszerítették, valójában az elhívatottság és megalkuvásmentesség profijává vált.

Emigráció

Megszakadt a hazai pálya, mint annyian az akkori neoavantgárd művelői közül, elfogadta a felkínált útlevelet, és a példaként becsült nyugatra távozott. A mámor hamarosan véget ért, a csábító művészi karrier esélye elillant, a rideg megélhetési gondok földrészeken, országokon üldözték meg.

A kép elhomályosult, majd a rendszerváltást követő években ismét hazai színtereken találkozhattunk a hajdani nagy lázadókkal. Köztük Najmányi Lászlóval is. Harminc év művészi rakományával érkezett volna, ám szinte arra sem volt lehetősége, hogy a ládákat egyáltalában áthozzák az óceánokon, tengereken. Albérletben élt Budán egy kis mellékutcában, többnyire maga forgalmazta diszkeken tette elérhetővé friss munkáit. Vettem belőle, ez a minimum.

Újrakezdés digitális platformokon

A videókönyv (VideoBook) a kétezres évek elején egészen originális kezdeményezés volt, itthon Najmányi váltott rá erre a kezdetben ígéretesnek tűnő vágányra. Így írt a műfajról: „2006-ban videókönyvek készítésébe kezdtem. Ez az új, Amerikában már egyre népszerűbb, a televíziós filmekhez hasonló formátum Magyarországon még ismeretlen. Videókönyveim – a hangoskönyvekhez hasonlóan – tartalmazzák az eredetileg nyomtatásban megjelentetni szándékozott könyvek teljes, a szerző által felolvasott szövegét, amelyet álló- és mozgóképekkel illusztrálok, illetve egyes részleteit zenével gazdagítok. … A videókönyvek szükségességét az a világszerte érzékelhető tendencia is alátámasztja, hogy a verbális, fogalmi gondolkodásról a képi és érzetekben (feelings) való gondolkodásra történő áttérés következtében az emberek, különösen a fiatalabb generációk egyre kevesebbet olvasnak, ugyanakkor érzékenységük a képi, vagy képekkel illusztrált tartalmak irányába folyamatosan növekszik.” Prófétai mondatok, ma fokozottan igaz kiindulópontokat határoz meg itt Najmányi. Más kérdés, hogy végül a mix műfajok a perifériákra szorultak, az álcázatlan szövegtest  - legyen nyomtatott vagy elektronikus - ma is a legvonzóbb alak a könyvre pillantók körében. 

Egy sajnos eset

Találkoztam vele néhányszor, e-mailt váltottunk. Ott szakadt meg a kapcsolat, amikor egy Akácfa utcai romkocsmában szerzői estet hirdettek Najmányinak. Kint dübörgött a zene, sokféle nyelven fiatalok mordultak-csevegtek, a teremben hárman mentünk be az előadásra. Ketten szervezők, és én. Elszégyelltem magam a minimális érdeklődés hiányán megbotránkozva. Meghallgattam az előadást, hiszen témámba vágott egyébként is. Arról beszélt, milyen sokat jelent számára, hogy a kiadójától – fizetségként – kapott egy Kindle olvasó eszközt. Ezentúl erre a platformra fog publikálni, ígérte. Most e-book-on olvas mindent, ez Kánaán egy rendszeres szöveghasználónak, kutatónak állította lelkesen a roskatag, láthatólag a nem maga választotta zárkózottságában botorkáló művész.

Tanulmányok és regények

Prózai munkái lebilincselőek. Theremin című regénye egy orosz feltaláló életét követi a cári-sztálini, majd a hruscsovi időkben. A szovjet rendszer működését a nyers valódiságában kevesen ábrázolták ilyen realisztikusan, ugyanakkor olvasmányosan, izgalmasan. Najmányi tudott kutatni, mesterien szerkesztett, és bár otthon volt a képek világában, nem szimbolizált, dísztelen egyszerűséggel írt.

Mondatai nyitott ablakra nyíltak, az adott téma levegőjét nem kellett összeszipogatnia az olvasónak, mint az megesik néhány izmussal megvert műben. A Theremin-ben nem csak a szem, a tüdő is olvas. Szörnyű gázok szabadulnak fel, egészséges szervezet kell a könyvhöz.

najmanyi.png

"A kisajátítás aktualitása a film- és videóművészetben" című Najmányi tanulmányhoz készült illusztráció 

Tanulmányai is alaposak, tele eredetiséggel. Interjúiban mérnöki – ez volt a végzettsége különben – pontossággal fogalmazott az utóbbi harminc év hazai menetéről. Nem mindenben kell egyetérteni megállapításaival, ám érdemes figyelembe venni mondandóját, ha sokszor kellemetlen szigorúsággal is beszél jelenünkről. Egy világlátott ember szenvedésben és magányban érlelődött gondolatai hitelesek, és ez a fontos, nem minden esetben a tartalom irányultsága, értékorientációja.

Najmányi László maga által szerkesztett honlapja betekintést nyújt a művész sokoldalú életművébe. Blogbejegyzései, publikálatlan tanulmányai elérhetők a portálról, multimédiás alkotásai, videókönyves életrajzainak sorozati is megtekinthetők .

Kalózok vagy humanisták?

A könyvek sorsáról ismét a bírói pulpitusról fognak dönteni. Volt már ilyen, épp elég a magyar és a világtörténelemben. Most ki vagy mi a vádlott?

Ezúttal nem láncon vezetik be az elkövetőt. Nem is lehetne, több százezer olvasót, több millió dokumentumot. Konkrétan arról van szó, hogy az Internet Archive nevű non-profit digitális mega-gyűjtemény beszkennelt és elérhetővé tett olyan kurrens kortárs műveket, amelyekre vonatkozóan semmiféle jogi egyezsége nem volt a szerzőkkel, kiadókkal. A szervezet arra hivatkozott, hogy a koronavírus miatt a könyvek elérhetősége szinte nullára redukálódott, hiszen az iskolák, könyvtárak, a boltok bezártak. Senki sem látta a blokádok végét, tenni kellett valamit – vélték az Internet Archive munkatársai. Az olvasók nem maradhatnak könyv nélkül, ezt gondolták és cselekedtek. Kultúrperformansz vírus alatt - globális szinten.

Mi történt?

Már az új típusú könyves gondolkodás bejelentése alkalmából is teljesen meglepődtem. Az Index így számolt be még márciusban a tényekről: „Mivel a koronavírus-járvány miatt világszerte rengeteg közkönyvtár is bezárni kényszerült, az online könyvtárként is működő Internet Archive működtetői úgy döntöttek, hogy ideiglenesen megszüntetik a működésük alapját képező, példányszámhoz kötött korlátozást. A március 24-én bejelentett lépés célja, hogy a korábbiaknál jóval szélesebb körben válhassanak hozzáférhetővé az IA virtuális polcain csaknem tíz éve halmozódó digitális könyvek, magazinok, újságok és más nyomtatott kiadványok.

Az Internet Archive könyvtárprojektje, a Nyitott Könyvtár (Open Library, OL) lényege, hogy a regisztrált olvasók kikölcsönözhetik a könyvtár gyűjteményében lévő kötetekről készült szkennelt digitális másolatot. A rendszer eddig úgy működött, hogy egy időben kizárólag annyian férhettek hozzá egy megadott kölcsönzési időre a digitális fájlokhoz, ahány fizikai példány volt az adott könyvből az Internet Archive könyvraktárában. Ezt a korlátot törölték most el, létrehozva vele a Nemzeti Vészhelyzeti Könyvtárat (National Emergency Library).”

Teljesen nyilvánvaló volt már első pillanatban, hogy ez a könyvhez juttatási formula illegális, nem jogszerű. Persze a vírus sem jogszerű, sőt. Veszélyesebbnek tűnő égszakadás, mint a szerzők ideiglenes, néhány hónapig tartó jövedelem csökkenése.

A legnagyobb kiadók bírósághoz fordultak, azonnali tiltó intézkedéseket és drasztikus kártérítéseket követelve. Az archívum honlapján már olvasható is a közlemény: június 16-dikától a vészhelyzeti könyvtár beszünteti tevékenységét. A bíróság Manhattan-ben ül össze.  

pirate.png

A konkrét részletekről magyarul itt tájékozódhat, a New York Times cikke alapján pedig itt angolul.

Kicsit szubjektíven

Maga a konfliktus önmagában is érdekes, de úgy gondolom az a korrekt, ha az ismertetésen túl megfogalmazom a véleményemet is. Úgy látom, semmiképp sem lehet megoldás, még vészhelyzetben sem, az egyoldalú, egyeztetés nélküli áru-menedzsment. Jogilag ez a realitás. De mégis rákérdezek: nem az lett volna az elvárható, hogy a drámai első vészhelyzeti napokban a kiadók, szerzők részéről is érkezik kezdeményezés? Pénzről van szó, ez világos, de arról is: egyébként mi a könyv célja? Hogy megvegyék? Valóban ez az egyenleg egyik oldala, de talán ennél több van a mérleg másik serpenyőjében. A könyvgazdák előbb találták meg a bíróság oszlopos épületét, mint a digitális könyvtárak, és privát olvasószobák klienseit.

Hazai jó gyakorlatok

Ám legyünk igazságosak. Itthon nagyon sok történt, több kiadó és könyváruház csökkentette az online elérhető könyveik árát, vásárlást motiváló valódi akciók is beindultak, virtuális könyvbemutatók és fesztiválok igyekeztek pótolni az elmaradt rendezvényeket. Még szimpatikusabb és kézenfekvőbb, hogy szakmai periodikák jelentős része, és  – ez külön kincsesbányának minősült – az irodalmi-kulturális folyóiratok majd mindegyike aktuális számaikat szabadon elérhetővé tették. Lehetett bőven csemegézni. Az olvasás mellett az audiovizuális szöveg-változatok is erőre kaptak: színházak intézményesen, művészek maguktól önállóan, média szereplők szabad online elérésben felolvastak, pódium előadásokat nyújtottak, mesét teregettek.

Továbbra is alapvetőnek tartom, hogy a könyv ágazat minden szereplője hívja fel a figyelmet az ingyenesen, legálisan letölthető magyar könyvek elképesztő választékára. Ez az olvasók elérésének leghatékonyabb módja. Az így becserkészett érdeklődő gyorsan és könnyen válhat később könyvtermék fogyasztóvá, könyvtárlátogatóvá. Csak a legdísztelenebb és szolid tényeknél maradva:  a szinte teljes magyar klasszikus irodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárból (MEK) letölthető, a XX.-XXI századi kortárs művek pedig a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) portálról érhetők el. Ezen kívül számtalan legális szöveg-forrás működik, idézet-portáloktól a kritikai kiadások szélességéig. A free könyvek adatbázisait bemutató ingyenes ELTE kiadvány a MEK oldaláról áttekinthető. Címe: Magyar irodalom a világhálón. Szabadon elérhető magyar nyelvű szöveggyűjtemények. Részletesebb ismertető, kiegészítve az audiovizuális és online verziók lelőhelyeivel (kedvezményesen kapható minden ismert webes áruházban): Az ingyenes olvasás kalauza. Alcím: A szabad elérésű elektronikus irodalom magyar nyelvű szöveges és audiovizuális könyvtárai, a free szöveggyűjtemények elérhetőségei, a nyílt magyar text- és multimédia-bázisok globális, határon túli és hazai színterei.   

Nagy író nagy járványról

A hatvanöt pluszosok új kategória. Öregek órája közelg, reggel 9-12 között mehetnek a kopottas lénytársak az utcára. De mit olvasunk? Ha egyáltalán kezünkbe kerül könyv, a média ingerek hányattatásai zavarában.

Ez esetben jöjjön Kazinczy. Kétszeresen is agg író, egyrészt mint évszázadokkal ezelőtt munkálkodó szerző, másrészt mint biológiailag is koros – túl a hetvenen – itt idézendő hajdani levelező. Fennmaradt mailei egyszerűen olvasmányosak, Emil fiának többek közt kifejti: „Falun eltompulsz: városban kvalifikálod magadat.” Majd így folytatja, ajánlván a gyalogos katonaságot a lovasság helyett: „az infanterista városban tanul, ha nem olvas is: falun ha olvas is, nem sokat tanul.” Igaz ez így?

Kolerai hírek. Aug. 8. 1831 (Egy Kazinczy levél fejezetcíme)

Ma másként látjuk, főleg a karanténok havában. Apropó járvány: közismert, hogy maga Kazinczy kolerában halt meg. Történt ez mindannak ellenére, hogy betartotta az összes bezártsági előírást. Erről maga számol be ilyetén: „Én miolta hazaérkezém Pestről, ki nem léptem udvarom kerítésén, s tűröm az élet terheit, csakhogy okot ne adjak annak gyanítására, hogy a bajt oda, ahol az nem volt, én hoztam be. Postára sem küldhetek s csak tegnapelőtt vehettem azokat úgy, hogy a zemplényi őr átadá az abaujinak.” A hivatal ugyanis másik megyében volt, mint ahol ő lakott, és a kordon szigorú előírásai szerint nem mehetett át a megyehatáron a házától néhány száz méterre található objektumba.

kazinczy.png

Kazinczy Ferenc

Drámaibb a beszámolója a kolera társadalmi fogadtatásáról. A „dögletesség, az öldöklő angyal” megroppantotta a törékeny szociális béke fonadékait. Az emberek nem hittek a hatalom képviselőinek, elszökdöstek a lezárt területről, és ami több: lázadások törtek ki. Szétverték a patikákat, egyes helyeken magát a patikust is kegyetlenül bántalmazták, kiszemelt hivatalnokokat megkínoztak, hogy vallomásra bírják a járvány valós okairól. Az orvost fához kötözték a sűrű erdőben. Másutt „a doktorokat a városban és a falukon megszalasztották.” Egy részlet a beszámolóból: „Aug. 4d. Gercselyben lakos geometra Kozma Ferencre a kisztei és újlaki parasztok virradatakor ráütöttek, mert az is osztogatója volt a pornak. Annyira ment a dolog, hogy Kozma vette a puskát és öt parasztot agyonlőtt, maga is kapván tőlük egy lövést. Erre lóra ült, s a hegyeken s az erdőkön keresztül bement Újhelybe, magát a vármegyén beadta mint kénytelenség gyilkosát, s ott reversalis mellett szabadon eresztetett, sőt neki a Friedr. Wilhelm huszárjai közzül két legény oltalom végett melléje adatott.”

Egy másik eset: „Viczmándy János szolgabíró és esküdtje elverve, megkötözve hozattak Terebesre. - Katonaság parancsoltatott elő. A parasztság nem akara engedelmeskedni. Ekkor tűz adatott rájok, hat halva maradt, 4 veszedelmes sebet kapott, sokan könnyűt.”

Tanulságok? Krónikások vannak és lesznek?

Mi sem valóbb, többnyire legalábbis, hogy jelenleg másként küzdünk a halálos vírussal. A félelem és a kór hajdani geometriája tanulságos. Kifelé megyünk az elzártságból, évek múlva talán már másként emlékezünk a ragály eseményeire. Biztos lesz, aki összegyűjti majd egykoron a kortárs és elszenvedő krónikások posztjait a közösségi portálokról és más hálózati fórumok lapjairól.

A végzet sorai

Tragikus, hogy Kazinczy Ferenc utolsó levelét már nem fejezte be, a sorokat a lánya, Eugénia így záradékolta a hajdani címzettnek:

„Mély bánattal kell jelentenem a szegény atyám halálát, mely augusztus 23dikán nekünk nagy szomorúságunkra történt, a rettenetes kolera betegségbe esett 21dikén, s harmadnap múlva elhagyott bennünket örökre az áldott, pecsételetlenül találtuk ezt a levelet, ez volt az utolsó melyet írt életébe. A legmélyebb tisztelettel maradok alázatos szolgálója, Kazinczy Eugénia.”

Mindez történt 1831-ben. Kazinczy Ferenc teljes életműve, benne a levelei külön is kötetbe szedve, szabadon, ingyenesen elérhetők a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Free olvasható elektronikus kritikai kiadás az MTA és a Debreceni Egyetem közös projektjében: Kazinczy Ferenc összes művei

Nőnap, 1790

Röpiratot adott ki a női nem politikai megbecsülése érdekében egy akkoriban neves költő, Pálóczi Horváth Ádám. Az egyébként remek XVIII. század végén, 1790-ben szólt ez a férfi a „Budán öszve gyült Rendekhez”. „A magyar asszonyok prókátorá”-nak nevezi magát a szerző. Felteszi a kérdést már az első mondatban:

Hasznot lehetne-e belőle tőbbet várni, mint kárt? ha az Asszonyok a’ Polgári közönséges Gyölekezetekbe be-botsáttatnának, ’s az Országos Tanátskozásokban is jelen lehetnének; nagyon gondos Kérdés… és külömböztetés nélkül nem is lehet reá felelni: lehet azomban úgy, hogy a’ Férjfiak’ elsőségéböl is semmit el-nem-von a’ felelet, ’s az Asszonyokat is némü-némü érzékeny őrömre gerjesztheti a’ Javallás.”

Miképp érvel Pálóczi? Véleménye szerint a két legfontosabb életkörben, a „Tudományban és a Hadi Virtusban” valóban kevés szerephez juthatnak a nők, bár sorol fel szép példákat arról, hogy a történelemben egyáltalán nem ritkák a „hadra termett és Tudományokra nézve is nagy hírt nevet érdemlett” asszonyok. Azon töpreng, hogyan alakult ki a nemi megkülönböztetés, pedig ”tudom azt, hogy maga a’ tisztelendö de babonás és mesés régiség, még az Isteni méltóságot is a’ Ferjfiaknak és Asszonyoknak egy formán osztogatta.”

Pletykás honanyák? A férfiak talán nem?

A költő, akit kortársai "szeretetre méltó kuruc"- nak bélyegeztek, kinyilvánította: a nők részvétele a politikai fórumokon csak hasznot hozhatna. Ismerteti, hogy a legfőbb ellenérv ilyenkor a férfiak részéről, hogy a nők nem tudnak titkot tartani. Így védekezik: „S hat a’ Férfiak mind némák-e? nem-is szükség ollyan Gyülekezetekbe sem Asszonyt, sem Férjfit a’ kinek oda-szollója nints, vagy reá nem tartozik, be-botsátani, a’ hol titkoson tanátskoznak. De a’ közönséges Gyülekezetekbe miért ne lehetnének jelen? alkalmatlanság vólna talám az-is, hogy némelly el-allyasodott indúlatuaknak maga-viselete meg nem egyezne az ollyan közönséges helyeknek Szentségével?” (Nem változnak az idők, ebből is látszik.)

paloczi.png

Kép: Pálóczi Horváth Ádám portréja Bikfalvi Koréh Zsigmond festményéről készült rézmetszet alapján 1791-ből

Anyanyelv - anyák nélkül?

Végül oda jut a szerző, hogy a legnagyobb hasznot a nők bekapcsolódásának az jelentené, hogy az anyák magyar nyelvet hallanának. Ez is ösztönözhetné őket, hogy továbbadják ezt a tudásukat. Konkrétan így fogalmaz:

A’ leg-ditsősségesebb haszna az Aszszonyok jelen-létének, még ez lehetne: hogy ott Hazánknak nagyait nemzeti nyelven hallanák beszélni, ’s magok-is mind édesednének a’ nyelvhez, mind tökéletesednének benne, ’s utóbb kis gyermekeikkel-is, tsak feledékenységből-is magyarúl beszélnének; sőt többszöri gyakorlása a’ Gyűlekezeteknek, azt tenné; hogy önként-is magyar hanghoz szoktatnák gyermekeik’ nyelvét; hogy majd ha azok-is illyen nagy Gyülekezetekbe mennek idővel ne ejtsenek idétlen hangokat, ’s ne tőrdeljék a’ Magyar szót; hanem úgy tanúljanak magyarúl előre, mint a’ kiknek nem Bétsben, sem Frankfurtban, sem a’ Párisi nemzeti Gyülésben, hanem Magyar Gyülekezetekben van a’ dologhoz szóllójok.”

Aláírás csak ennyi: „a’ Javalló”.

Digitális reformkor

Az ilyen röpiratok, bár tartalmuk ma is szexy és bármelyik cukométeres posztban megélnének, ma már nem levéltárak kéziratkötegeiben lapulnak. Digitálisan elérhető írásokról van szó. Ingyenes szöveggyűjteményekből kinyerhető művek ezek, a Google első szinten adja listájukat. Jelen esetben a „Klasszikus magyar irodalmi textológiai kutatócsoport” adatbázisa szolgáltatja a fent idézett sorokat. A team elektronikus kritikai kiadás-sorozatában Csokonai, Kazinczy, Pálóczi Horváth Ádám és mások teljes életművei olvashatók többféle formátumban.

A szabad, legális könyvek köztereit mutatja be Kerekes Pál: „Az ingyenes olvasás kalauza” című elektronikusan és nyomtatva is kiadott kézikönyve. Az egyetemi, akadémiai free szövegbázisok fejezete részleteiben is ismerteti azokat a magyar irodalmi térítésmentes digitális könyvtárakat, amelyekben nem csak a népszerű és máig gyakran olvasott klasszikusok kaptak helyet.

A költő feleségei

Visszatérve Pálóczi Horváth Ádámhoz: nem csak szóban, de tettekben is megnyilvánult a női egyenjogúság témakörében. Megszervezte a „Göcseji Helikon” női irodalmi társaságot (1814). Magánéletében nem volt szerencsés, kétszer vált el, és csak harmadik házassága bizonyult tartósnak. Mai szemmel persze ez is furcsa: nevelt lányát, Kazinczy Klárát vette el már öregedő férfiként.

Hangzó anyagok

Pálóczi Horváth Ádám labancellenes dala Cseh Tamás előadásában

Árion felszentelése a Musica Historica előadásában

 

 

 

 

Versfilm

A versek megzenésítése örök műfaj. Sanzonok, kuplék, zenekari kíséretes feldolgozások, kórusátiratok nagy számban tölthetők le a video-megosztó portálokról. Elég bekopogni a szerző, vagy más közreműködő nevét: azonnal érkeznek a találatok. Külön itt két nagyon népszerű költészeti projektet emelnék ki:

„Rájátszás. Szívemhez szorítom”

2011 óta folyamatosan fellép ez a formáció a nagy irodalmi és kulturális fesztiválokon. A kortárs költők műveinek zenei pódiumra komponálása a céljuk. A csoportot egyaránt alkotják zenészek, költők, írók. Ötvenezret meghaladó (néha százezerhez közeli) letöltésszámok is előfordulnak. Ez nyilvánvalóan kortárs irodalmi alkotás számára nyomtatott formában nem, vagy csak nagyon kivételes esetben teljesíthető. Leginkább Grecsó Krisztián (ezúttal gitározik, nem regényt ír) és Erdős Virág (ezúttal énekel és nem verset költ) teszi ismertté a zenekart.

„Pilvaker, a szavak forradalma”

Vitatott, ám mégis irodalom dominanciájú koncertfolyam, sok esetben külön is feldolgozva egy-egy vers egyedi viedóban. Klasszikusaink műveit adják elő rapperek, többnyire változatlan szöveggel, gyakran átírások formájában. A legutóbbi koncertet közel hétszázezren töltötték le a You Tube-ról. A Szeptember végén feldolgozást tizenkétmillió (12 100 000, február 2020!) alkalommal nézték meg.

Énekes poézis

Mint legtöbbször, a felsorolás nem teljes, egyszerűen lehetetlen a már klasszikus életműnek mondható interpretátorok szabad elérésének teljes bemutatása. Csak a legismertebbeket említve: Hobó, Dinnyés József, Cseh Tamás, Tolcsvay zenekarok és sokan mások. Annyi elmondható, hogy szinte bizonyos, hogy némi internetes keresés után free elérésben rátalálhatunk ezekre az előadókra.

Szalon- és iskolai projektek

Lackfi János „Nem kötelező olvasmányok” sorozata (YouTube csatornája) az iskolai vers-olvasmányok befogadásához nyújt újszerű megközelítéseket, előtérbe helyezve a mai szokás- és beszédmódok keretibe illeszthetőségét a halhatatlan magyar alkotásoknak. Egyes elemzései a húszezrest, vagy azt meghaladó letöltési számokhoz közelítenek.

Lutter Imre „Sorok között” kulturális szériája (százezren innen és túl letöltésszámok), kapcsolódva a „Vers – mindegy, kinek” videó-pódium előadásaival sokat tesznek a költemények befogadásának, értelmezésének XXI. századi karakterének felvázolásához.

Irodalmi szalonok kötetlen hangvételű beszélgetés videósorozata közül példaként csak kettőt emelnénk ki: Juhász Anna „Pura Poesia” interjúit, illetve a Hadik Kávéház nagyestjeit irodalmunk legendáihoz kapcsolódóan.

audio_book.png

Versfilm

Érdekes, látvány-kiegészítésekkel dúsított literatúrával kísérletező műfaj a versfilm. Több experimentális alkotás szerzője használja művére ezt a meghatározást. Néhányat ezek közül kiemelünk.

Talán a legextrémebb, amelyben nemzetközi filmsztárok egyébként angol nyelvű filmjeleneteibe applikálnak magyar klasszikusokat:

Robin Williams verset mond: Petőfi Sándor: Reszket a bokor mert…

Versfeldolgozások filmes epizóddal kiegészítve, vagy hangulati képkockákkal színesítve:

József Attila: Talán eltűnök hirtelen

Szabó Lőrinc: Szeretlek

MOME versfilmek gyerekeknek

Videóvers Flotta - Szépírók Társasága

A Szépírók Társaságának hosszú távú tervei közé tartozik egy Videóvers Flotta létrehozása, melyet először a hazai és határon túli magyar városokban, később pedig különböző európai városok nyilvános terein és tömegközlekedési eszközein – busz, villamos, földalatti, vonat, hajó – megrendezett videóvers fesztiválokon mutatnánk be a nagyközönségnek. Ezen a videóvers oldalunkon egy válogatást teszünk közzé azokból a szövegekből, melyeket megvalósításra ajánlunk filmeseknek. A videóversek ideálisan félperces, egyperces, maximálisan háromperces kisfilmek, melyekben a kép- és hanghatások mellett fontos a szövegek (betűk, szavak) megjelenítése is, akár grafittiként, égen húzott kondenzcsíkként, járdára, falra, ablakra festett, vagy vésett feliratként, dobókockákból kidobott szövegekként, fűnyíróval fűbe vágott alakzatként, vagy bármely más ötletes, művészi formában. Olvasható már néhány kreáció, és nemzetközi kitekintésben  nézhető néhány angol nyelvű próbálkozás is különböző európai országokból.

Klikkfarmerek kontra könyvtárosok

Az egykori digitális triumfalizmus helyett napjainkra már józanabb felfogások, visszafogottabb kulturális aktivitások jellemzik a free alapú elektronikus irodalom publikálását, szolgáltatását. A lájkok, kattintások, irányított kommentelések fizetett munkásai, a klikkfarmerek még nem mozdultak rá az igényes irodalom platformjaira. Könyvtárosi feladatnak lehetne meghatározni ennek az állapotnak a megőrzését. Technikai funkcionáriusok, részvény-pozsgásos üzleti globalitások projekciói már éppen eléggé eltorzították a kulturális befogadás hálózatának érték-orientációjú szemcséit. A digitális könyvtár (Magyar Elektronikus Könyvtár, Digitális Irodalmi Akadémia, Hungaricana és még sok más szöveg-bázis) jelenleg is elsősorban tartalom kurátor és csak másodsorban archívum. Átvéve a képzőművészeti fogalomtárból, terjed egy találó kifejezés több kulturális szegmensben, így az irodalmi platformok applikációiban is: kurált tartalom, azaz a bőségesség, többnyelvűség izgalmas káoszából kiemelések, olvasáslisták készítése, prezentálása az internet befogadói, az adott portál látogatói számára. Különösen hatékony lehet az irodalmi web-gondozásban az audiovizuális literatúra válogatása, producált szelektálása, tekintettel a műfaj népszerűségére, könnyű és gyors elérési potenciáljára.

 

 

Könyv: Jót s jól! De olcsón!

Párizsban történt. A legenda szerint ahogy árusítani kezdték a városban az első nyomtatott Bibliákat, az ügynököket máglyára akarták vetni. Egyértelműnek látták ugyanis, hogy ilyen olcsó könyveket csak az ördög segítségével lehet legyártani. XV. század utolsó negyedében járunk. Az elérhető árban kalkulált könyv megérkezett. Végül hova futott ki a történet?

Monok István kutatásaiból tudjuk, hogy egy luxuskönyv és egy használati könyv ára közötti arányszám legalább ezerszeres a kódex és a nyomtatott könyv együttélésének rövid szakaszában (1450–1550). Ha ezt kivetítjük a mai állapotokra, és egy igazán gazdagon kiállított, albumszerű, drága könyv árából indulunk ki – ez általában 10 -15000 Ft –, akkor ma egy hasznos és értékes olvasnivaló árának 10 -15 Ft körül kellene lennie. Hát nem éppen ez a helyzet… És akkor még nem számoltam bele az évszázados technikai fejlődés vívmányait.

Kultúrharc: árak vagy várak?

Mindezeknek a nem gazdasági megalapozottságú merengéseknek az az apropója, hogy ismét fellángolt a vita az irodalom támogatásának módjairól. Elég hevesen ütköznek a vélemények. Nyilatkozatok, intézkedések, szolidaritások csatáznak. A döntő kiindulópont az, hogy az anyagi segítséget a bemenetnél szükséges nyújtani. A szerzőket, alkotókat érdemes államilag szponzorálni, hiszen első a mű, a könyv. Ez pedig csak akkor születik meg, ha az író biztonságos anyagi háttérrel rendelkezik. Az ütközés tulajdonképp abban van, kit és milyen művészi szempontok szerint lehet ösztöndíjban részesíteni.

Véletlenül sem szeretném vitatni az írói pályázatok szükségességét és hasznosságát. Ha az irodalom egészét tekintjük, elkerülhetetlen azonban, hogy magáról a befogadóról, az olvasóról is legyen szó a támogatások összefüggésrendszerének kialakításában. Nem csak a bemenet, a kimenet is része a könyvkultúrának. Az olvasó pártfogása is számít, nem csak a művészi közreműködőké.

Több írásomban szemléltető példákat hoztam a könyvárak történelmi fejlődéséről.

Csak egy példa a XVIII. század végéről. 1788-ban a Bécsi Magyar Múzsa közli Landerer Mihály az év márciusában megjelenő magyar könyveit. Ez a felütés: „A többi Könyvek között, ezek az új Magyar Könyvek is találtatnak Füskúti Landerer Mihálynál, Pozsonynál, Kassán és Pesten.” 20-40 krajcár között állnak be az árak, a már ismertebb szerzők és a szerelmes történetek egy forintra felmennek. Összehasonlításul: az adott korszakban egy icce tej (0,85 deci) ára 2 krajcár. Tehát nagyságrendileg 10-12 liter ára tejért lehetett egy népszerű könyvet megvásárolni. Ha ma ezt alapnak vesszük, egy liter tejet 250 forintos átlaggal számolva, 2500 Forintot kapunk. Ennyiért kapható (némileg talán drágábban) ma is egy kurrens szépirodalmi kiadvány.

Nézzünk egy másik példát egy korábbi évszázadból. Fitz József ismerteti a XVI. – XVII. századi kereskedelmi becsléseket: „Valaki jól megebédelhetett 6-8 fillérért, míg a nem túl vastag nyolcadrétű könyv ennek tízszeresébe került.” Ha nem az éttermi árakat (ez teljesen egyedi) vesszük viszonyítási alapnak, hanem az önkormányzati vagy közétkeztetési normákat, úgy 4-500 forinttal számolhatunk ebédenkét. Nagyságrendileg tehát majdnem ugyanitt tartunk. Éppen ma vettem meg egy magyar kortárs szépirodalmi kötetet. Az ára kedvezménnyel 3699 Ft. (Sok, nagyon sok egyébként!)

Nincs változás, az árak stabilak évszázadokon át? Ez csak a könyvben igaz, hihetetlen.

Meglepő egyezés, úgy tűnhet, négyszáz éve beálltak a könyvárak egy szintre. Azt látjuk tehát, természetesen becsült és nem egzakt számítások alapján, hogy a könyv értékviszonyai – nagyságrendileg – az alapvető közszükségleti cikkek viszonyrendszerében nem változott jelentősen a könyvnyomtatás ötszáz évnél hosszabb időtartalma alatt. Ez a nyers tényszerűség az olvasó szempontjából nem előnyös, hiszen kizárja őt az évszázados technikai fejlődés vívmányainak eléréséből. Arról már nem is beszélve, hogy elvileg létezik kultúrpolitika az utóbbi száz-százötven évben.

musketas_tanar_ur.png

Némi kekeckedésre is okot adnak a fenti összehasonlítások. Ha az iparosodás evolúciója nyomán sokkal olcsóbb lett a könyv előállítása, miként lehetséges, hogy az árak mégsem görbültek meredeken lefelé évszázadok óta? Ki és mi a fő költségelem, amely nyomán nem vékonyódnak az olvasói ráfordítások? Az alkotók környékén kell keresgélnünk, a kiadók a profit maximalizálók, a kereskedelem a nyerészkedő? Vagy eleve rossz (rendszerektől függetlenül) a társadalmi struktúra kulturális értelemben? Kinek állt érdekében hajdan a könyvet belökni az árugazdálkodás mélységes szakadékába, hogy versenyezzen a fogyasztói termékekkel?

Biblioszaurusz kiszámíthatatlan, iránytalan súlyos léptei tapossák az olvasói érdeklődés és ökonómiai valóságának natúráját. 

Adóvisszatérítés kortárs szépirodalom vásárlása esetén?

Többet olvasnánk, ha szerényebb árakon juthatnánk értékes kortárs magyar irodalomhoz. Miért ne kaphatnánk adóvisszatérítést könyvek után? Rezsiutalvány mellé könyvutalványt is, ha az idősebb generációkról van szó. Nem kereskedelmi akciókra várunk, hanem olcsó és jó könyvekre. Vagy ez nem lehetséges? Annak idején maga Gyulai Pál szerkesztette az Olcsó Könyvtár sorozatát. Vagy más: kezemben tartom a Tevan Könyvtár 14-15. füzetét (1913). Ady Endre novellák hatvan fillérért, az egyedi számok csak negyven fillérért. Így volt ez régen…

Források:

Kerekes Pál: Könyvingyenesség a nyomtatott és digitális korban. Korunk, 2018, február.

Kerekes Pál: A szabad magyar könyv. Korunk, 2018, november.

Kerekes Pál: Az ingyenes olvasás kalauza. Győr, Publio, 2019. 248 old. E-példány és print változat is.

Gyulai Pál: Művészet és erkölcs. Emlékirat az alakuló (e-)könyv etikához. Bevez. Kerekes Pál E-példány.